2008. szeptember 26.

Vissza az iskolába?

Sokmindenről akartam a múlt héten írni, így emlékeim szerint - és ha jól láttam, mikor visszaolvastam - kimaradt, hogy jártam Székesfehérváron Dr. Majorosi Annánál, mint konzulensemnél, hogy a témavázlatot egyeztessem vele. Mert bizony a kommunikáció szakdolgozat mellett németből is kell írnunk egyet. A téma nem rossz, legalábbis az E-Learning témával nekem nincsen gondom, de valahogy ennek mégis nehezebb nekiállnom, mint anno a másiknak. Nem, nem elsősorban a német nyelv az oka, igazából nem is tudom mi. Talán az elvárás, hiszen az elsőnél nem volt léc, amit "át kellett volna ugorni". Miután azonban a kommunikáció szakos dolgozatot jóra értékelték (a konzulensi -1 pont kellett csak a maximumhoz), így - legalábbis nekem - van egy szintű elvárásom (nem, azért nem teljesen egyező, az azért talán irreális lenne) már ezzel kapcsolatban, amit azonban nem tudom, hogy mennyire tudok teljesíteni.

Mindenesetre igyekszem, és szerencsére ahogy közeledni szoktak a határidők, úgy mindig hirtelen megnőtt a kreativitásom is. Sajnos ezzel azonban még nem vagyok túl a féléves teendőkön, hiszen lesz szigorlat pótlásom a vizsgaidőszakban, majd - bízva abban, hogy a pótlás sikerül - záróvizsgák. Nem szeretném, ha félreértenék a KJF részéről - ha esetleg olvassa valaki még a blogom tőlük -, de ebben a félévben szeretném lezárni tanulmányaimat náluk. Elszakadni ugyan rossz lesz majd a fősulitól, mert én alapvetően szerettem idejárni, de tudtommal nem szoktak frissdiplomásokat keresni.

Érdekes. Mikor iskolába jártam - legyen az általános iskola, gimnázium, avagy a főiskola -, akkor mindig azt vártam, hogy mikor lesz már vége az egésznek, amikor nem kell már tanulni (no igen, akkor még nem voltam "lifelong learning" kompatibilis). Most pedig szívesen újrakezdeném. Hogy hol? Igazából mindegyik korcsoportnak megvoltak a maga szépségei és negatívumai, így mindegyikre tudnék pro és kontra érveket felsorakoztatni. (Persze aki hisz a reinkarnációban, az már most tudja, hogy újra végig kell járnia ezeket a lépcsőfokokat)

Ha nem kellene fizikát és kémiát tanulni - avagy csak az alapismereteket -, akkor talán a gimnáziumot választanám, de csak ha nem lesz megint 6 órám, mert akkor azt kevésbé díjaztam, hogy a busz pont akkor ment, amikor vége volt az órának, így mindig várni kellett a következőre. Az más kérdés, hogy épp most változtatták meg alapjaiban a szekszárdi menetrendet. Az mondjuk már egy más kérdés, hogy mennyire is érdemes ma gimnáziumba menni? Hiszen akár egy szakközépiskolából is simán bejuthat bárki az egyetemre, ráadásul például egy vendéglátós szakközépiskola elvégzésével ezen a területen már eséllyel pályázhat - akár külföldön is - munkára. Míg a gimnáziummal nem mentem semmire, maximum annyi előnyöm van, hogy a konzervatív gondolkodásúak számára jobban cseng a neve. Vagy tévednék?

Ha nem lenne irodalom szigorlat, akkor szinte biztos, hogy mégis inkább a főiskolai évek mellett maradnék. Ez egy érdekes átmenet, hiszen már nem hagyományos értelemben iskolás, aki a felsőoktatásba jár, de még nem is végzett a tanulmányaival, vagyis nem aktív dolgozó. (Legalábbis aki nappalis) A fürstenfeldi félévek és a svájci tanulmányút - és az irodalom szigorlat sokadik megismétlése - felejthetetlenné teszik a főiskolai éveket. Kicsit sajnálom, hogy nem lehet/tudok duplázni a svájci útból, mert - bár akkor a vendégcsaládnak azt mondtam, hogy nem érzem úgy, hogy szívesen élnék Svájcban (legalább őszinte voltam...) - egy hétre azért jó lenne visszautazni. Sajnos külsős jegyek (legyünk optimisták a tanulmányaim befejezését illetően) azonban úgy gondolom nincsenek, avagy pedig az áruk miatt nem éri már meg.

Esetleg Herr Wyrsch nem ad kedvezményesen ki szobát (volt) KJF-eseknek? :) A volt vendégcsaládomat csak azért nem említem, mert ott épp annyian vannak, ahány szoba van, míg a professzorúr tudtommal szabad kapacitással is rendelkezik. Erről jut eszembe. Bár nekünk kellett Reflexionsmappe-t leadnunk, de - bár erre nem volt ígéret - nem született róla összegző statisztika - a résztvevők felé -, hogy milyen visszajelzések születtek (én ugyanis pl. nem beszéltem ki a többiekkel a dolgot - nem tudom a többiek hogy tették -, így nem tudom ki mit írt. Igaz név szerint nem is érdekel, csak úgy összességében).

Azt pedig sajnos ugyancsak nem tudom, hogy milyen véleménnyel voltak utólag rólunk a vendéglátó családok. Bár gondolom velük nem töltettek ki ilyen "kérdőívet", de csak beszéltek egymással a tapasztalatokról. Valamint ugyancsak nem tudtuk meg az elutazáskor Wyrsch úrnak a papírfecnikre felírt mondatok sorsát. Gondolom ugyanis valahol ezeket felhasználta, ahol valamilyen visszajelzés született, és nem pedig a szobája falát tapétázza ezzel.

Tud valaki valamit arról, hogy svájcból is jönnének valamikor a hallgatók? Tudtommal ez ugyanis ugye egy oda-vissza cseredolog, és ősszel ők a sorosok. De az ő érkezésükről én eddig nem hallottam, igaz hazudnék, ha azt mondanám, hogy rendszeresen nyomon követtem mind a négy év alatt a híreket, hogy jöttek-e valakik Svájcból hozzánk e program keretében.

No, azt hiszem a szakdolgozattól kiindulva egy szép utat kijárva sikerült a svájci csereprogramig eljutnom, és talán mára ennyi elég is. Zárásként egy kis szolgálati közlemény a blogszolgáltató részéről, egy kis leállás:
Ütemezett leállás a következő időpontban: 4:00PM PDT.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése