Ráncfelvarráson esett át a TyBlog. Ennek eredményeként a korábbi sablon egy új változatával érhető el tegnap éjjel óta a blog, melynek a színvilága is átalakult (erre először került sor a TyBlog-on), valamint bal oldalt is kapott egy új hasábot, mellyel remélhetőleg áttekinthetőbbé vált az oldal. Néhány elem kikerült ezekből a sávokból, megint mások pedig bekerültek. Jól látható helyre került a TyBlog Network doboz, ismét elérhető a KJF-es linkeket tartalmazó rész, ezúttal KJF Iránytű néven tért vissza. Megnőtt az időjárás box, és ezentúl Szekszárd és Fürstenfeld időjárása is látható. Újdonság az általam rendszeresen olvasott blogok legújabb bejegyzéseit tartalmazó doboz, ahol a tíz legfrissebb bejegyzés látható (1 post/blog). Eltűnt a "betekintő ablak", mely eddig a külső hivatkozások esetén előjött. Nem tudom, ki hogy viszonyult hozzá, de engem egyre inkább kezdett idegesíteni. Amit még nem elmílettem, az a megújult logo, mellyel jelenleg a sor végére értünk, de úgy gondolom senki sem fog meglepődni, ha a későbbiek folyamán folyamatosan 1-1 újdonság megjelenik a jobb (avagy immár a bal) hasábban.2008. szeptember 17.
Megújult a TyBlog
Ráncfelvarráson esett át a TyBlog. Ennek eredményeként a korábbi sablon egy új változatával érhető el tegnap éjjel óta a blog, melynek a színvilága is átalakult (erre először került sor a TyBlog-on), valamint bal oldalt is kapott egy új hasábot, mellyel remélhetőleg áttekinthetőbbé vált az oldal. Néhány elem kikerült ezekből a sávokból, megint mások pedig bekerültek. Jól látható helyre került a TyBlog Network doboz, ismét elérhető a KJF-es linkeket tartalmazó rész, ezúttal KJF Iránytű néven tért vissza. Megnőtt az időjárás box, és ezentúl Szekszárd és Fürstenfeld időjárása is látható. Újdonság az általam rendszeresen olvasott blogok legújabb bejegyzéseit tartalmazó doboz, ahol a tíz legfrissebb bejegyzés látható (1 post/blog). Eltűnt a "betekintő ablak", mely eddig a külső hivatkozások esetén előjött. Nem tudom, ki hogy viszonyult hozzá, de engem egyre inkább kezdett idegesíteni. Amit még nem elmílettem, az a megújult logo, mellyel jelenleg a sor végére értünk, de úgy gondolom senki sem fog meglepődni, ha a későbbiek folyamán folyamatosan 1-1 újdonság megjelenik a jobb (avagy immár a bal) hasábban.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése