2008. február 19.

Pénteki programajánló: FürstenBräu

A múlt heti Buschenschankos javaslatom nem igazán mozgatott meg tömegetek, de még csak egyetlen embert sem, így erre a hétre egy teljesen új ötlettel álltam elő, ami - reményeim szerint - a korábbinál sokkalta nagyobb sikert fog aratni a jelenlegi fürstenfeldi csoport körében. Ugyan egyeseknél egy Garfield-Mammamia páros mellett semmi más nem rúghat labdába, ha péntek estéről van szó, én mégis ezzel az ominózus időponttal próbálkozom akkor, amikor az alábbi javaslattal élek: Menjünk el a FürstenBräu-ba és ismerjük meg közelebbről a méltán nevezetes helyi sörfőzde termékeit, valamint annak magas színvonalat képviselő konyháját. Mellékesen jegyzem meg - aki még nem lenne mindezzel tisztában -, hogy az egyik szakács, valamint az egyik felszolgáló magyar, valamint az egyik (további) felszolgáló - miután magyar férje van - ugyancsak tud magyarul. Aki nagyon "preisgünstig" ajánlatot szeretne, az vacsizzon egy kört előtte itthon, és ottani elfogyasztásra pedig tudom ajánlani az óriás perecet, ami ha friss - mondani kell, és akkor tutira az lesz -, akkor ugyancsak egy kellemesen finom falat tud lenni például egy Großes Dunkles mellé. Amennyiben van igény rá, és csütörtök délutánig lesznek jelentkezők, akkor akár előre is foglalhatok asztalt, hogy biztos legyen hely, de bátran lehet utána is jelentkezni, hiszen szerintem ettől függetlenül is lehet helyünk.

Mindemellett utólag is várom sok szeretettel az előző társulatból többek között Eriket, aki jól beígérte, hogy majd eljön velem egyszer. Gondoltam az ígéreteit betartja, így vártam, mikor jön el a pillanat. A helyzet az, hogy a hazautazás pillanata előbb eljött, minthogy beváltotta volna az ígéretét. Mindebből a megfelelő konzekvenciákat levonva kérnék mindenkit, hogy csak és kizárólag olyan ígéreteket tegyen a jövőre nézve, melyeket szándékai szerint valóban be is szeretne tartani. Az üres ígéretekkel ugyanis már tele a padlás. Mielőtt azonban téves következtetést vonna le mindebből bárki, természetesen nem haragszom emiatt sem Erikre, sem bárki másra, nem bőgtem át éjszakákat emiatt.

Egyesek esetleg gondolhatták, hogy miután megjelent ott oldalt az az Odaátos dobozocska, akkor majd jól elfelejtek ezentúl írni róla. Természetesen ez nem így van. Így például felhívnám a rajongók figyelmét egy cikkre, melyben Erik Kripke (a sorozat készítője) többek között elárulta, hogy már tudja mi lesz a sorozat vége. Emellett beszélt egy lehetséges spinoff-ról, mely főszereplője Samuel Colt lenne. Teljes egészében itt olvasható az interjú. Aki nem látta a pénteki részt, és szeretné megtudni, hogy mi volt benne - avagy látta, de érdekli egy jó összefoglaló írás róla -, akkor érdemes ide kattintania.

Továbbra is keresem a Gilmore Girls (Szívek szállodája) részeit, ha valakinek meglenne. Ha nincs meg senkinek, akkor ajánlom a DVDabc akcióját, ahol megveheti az első 4 évadot, valamint az 5. évadot előrendelheti, majd ha megérkeztek, akkor pedig gyorsan kölcsönadhatja őket nekem. Szóval gyerünk, hajrá! Valaki szerezze már meg végre nekem ezt a sorozatot!! Olyan nagy kérés ez? Főleg most, hogy még egy remek akcióra is felhívtam a sorozattal kapcsolatosan a figyelmet, úgy gondolom, hogy ez lenne a minimum. Ugye? :)

A ma este nézett filmmel kapcsolatban jutott eszembe, hogy a Party gimiben Zach Harper szerepét játszó Milo Ventimiglia a Szívek szállodájában Jess Mariano szerepét játsza. Ezzel kapcsolatban mellékeltem egy képet, melyen "teljesen véletlenül" az Odaátban és a Szívek Szállodájában is látható Jared Padalecki is szerepel. Hát.... hogy milyenek ezen a véletlenek, ugye-ugye? Azonban nem csak itt találkozhattunk Milo Ventimiglia nevével, hiszen a Hősök Peter Petrelli szerepe is az ő nevéhez fűződik. No, ennyit róla. Valamint ennyit mára, holnap ígérem kevesebb Milo, valamint ugyancsak kevesebb Jared lesz a bejegyzésben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése