2008. január 14.

Murray már az első fordulóban kiesett

Óriási meglepetésre már az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában elbúcsúzott a 9. helyen kiemelt brit Andy Murray, akit a férfi torna egyik titkos esélyesének tartottak a szakemberek. A hölgyeknél a harmadikként rangsorolt szerb Jelena Jankovic vért izzadva jutott tovább osztrák ellenfelével szemben.

A szakma és a játékostársak véleménye egyöntetű: 2008 végére a világranglista legjobb öt játékosa között lehet Andy Murray, aki Tim Henman óta a legesélyesebb arra, hogy végre Grand Slam-győzelmet arasson a briteknek.

Nos, Murray bombaformában érkezett Melbourne-be, hiszen úgy zárta az évet, hogy megnyerte a szentpétervári tornát, majd negyeddöntőig verekedte magát a párizsi Masters-versenyen, idén pedig még veretlen volt, januárban ugyanis megnyerte a dohai viadalt.

Az Australian Open nyitófordulójában Jo-Wilfried Tsonga várt rá, a két évvel idősebb franciával korábban kétszer mérkőzött meg: 2004-ben, a nottinghami füves viadalon kikapott tőle, tavaly Metzben viszont legyőzte.

Ezúttal viszont Tsonga villogott, az első két szett megnyerése (7:5, 6:4) után ugyan Murray semmire nyerte a harmadik szettet, ám a negyedikben a francia rövidítésben diadalmaskodott.

"Egyszerűen nem volt elég agresszió Murray játékában. Nagy csalódás lehet számára az eredmény, de sokat tanulhat is belőle. Ettől még ott lesz a legjobbak között év végére" - nyilatkozta róla a BBC helyszínen tartózkodó szakírója, az egykori kiváló játékos, John Lloyd.

A hölgyeknél Jelena Jankovic miatt csúszással indult a Vodafone Arena programja. A szerbek harmadikként kiemelt klasszisa az osztrák Tamira Paszek ellen lépett pályára, s gyorsan el is bukta 6:2-re az első szettet. Ilyen arányban megnyerte a másodikat, s a döntő felvonásban csupán 12:10-re tudott nyerni.

Eredmények, férfiak, 1. forduló:
Nadal (spanyol, 2.) - Troicki (szerb) 7:6 (7-3), 7:5, 6:1
Davigyenko (orosz, 4.) - Llodra (francia) 7:5, 7:5, 6:3
Roddick (amerikai, 6.) - Dlouhy (cseh) 6:3, 6:4, 7:5
Gasquet (francia, 8.) - Lindahl (ausztrál) 6:0, 6:1, 3:6, 6:2
Tsonga (francia) - Murray (brit, 9.) 7:5, 6:4, 0:6, 7:6 (7-5)
Robredo (spanyol, 11.) - Zverev (német) 4:6, 2:6, 7:6 (7-2), 6:4, 7:5
Juzsnyij (orosz, 14.) - Montcourt (francia) 6:0, 6:2, 7:6 (7-3)
Garcia-Lopez (spanyol) - Chela (argentin, 18.) 6:4, 6:2, 1:6, 6:2
Karlovic (horvát, 20.) - Baker (brit) 6:4, 6:4, 6:7 (1-7), 6:4
Mathieu (francia, 23.) - Hanescu (román) 6:1, 7:6 (7-4), 6:2
Nieminen (finn, 24.) - Dancevic (kanadai) 6:3, 6:1, 5:7, 2:6, 6:1
Wawrinka (svájci, 26.) - Benneteau (francia) 6:3, 6:3, 6:3
Simon (francia, 28.) - Reynolds (amerikai) 4:6, 6:4, 6:2, 6:7 (3-7), 6:4
Kohlschreiber (német, 29.) - Karanusic (horvát) 6:4, 7:6 (7-5), 6:1
Andrejev (orosz, 31.) - Pavel (román) 5:7, 6:2, 7:6 (7-4), 6:3
Calleri (argentin) - Horna (perui) 6:4, 6:7 (6-8), 6:3, 6:4
Lopez (spanyol) - Odesnik (amerikai) 7:6 (8-6), 6:1, 6:4
Falla (kolumbiai) - Anderson (dél-afrikai) 5:7, 7:5, 6:7 (8-10), 6:2, 7:5
Koroljov (orosz) - Granollers (spanyol) 7:5, 6:2, 6:0
Mahut (francia) - Acasuso (argentin) 7:6 (7-2), 5:7, 6:2, 3:6, 7:5
Warburg (amerikai) - Brzezicki (argentin) 2:6, 6:2, 6:3, 2:6, 6:4
Seppi (olasz) - Levy (izraeli) 6:4, 6:2, 6:1
Berrer (német) - Young (amerikai) 6:7 (5-7), 7:6 (7-4), 6:3, 7:6 (7-5)
Gicquel (francia) - Lu (tajvani) 6:3, 4:6, 6:7 (6-8), 6:4, 6:2
Schüttler (német) - Clément (francia) 6:4, 6-2, 6:7 (3-7), 6:4
Vliegen (belga) - Patience (francia) 6:0, 6:1, 7:6 (7-3)
Capdeville (chilei) - Klein (ausztrál) 6:4, 7:5, 6:4
Fish (amerikai) - Pashanski (szerb) 6:2, 6:3, 3:6, 6:3
Sela (izraeli) - Slanar (osztrák) 6:2, 6:4, 6:2
Levine (amerikai) - Vassallo Arguello (argentin) 6:1, 7:5, 6:1
Koubek (osztrák) - Moyá (spanyol, 16.) 7:6 (7-5), 6:7 (2-7), 7:5, 6:2
Serra (francia) - Mayer (német) 6:3, 7:6 (7-2), 7:6 (7-5)

Nők, 1. forduló:
Henin (belga, 1.) - Nakamura (japán) 6:2, 6:2
Jankovic (szerb, 3.) - Paszek (osztrák) 2:6, 6:2, 12:10
Sarapova (orosz, 5.) - Tosic (horvát) 6:4, 6:3
S. Williams (amerikai, 7.) - Gajdosova (ausztrál) 6:3, 6:3
Gyementyjeva (orosz, 11.) - Obziler (izraeli) 6:2, 6:2
Golovin (francia, 13.) - Cohen-Aloro (francia) 6:1, 4:6, 6:3
Schnyder (svájci, 15.) - Osterloh (amerikai) 6:3, 6:3
Peer (izraeli, 17.) - Voracova (cseh) 6:2, 2:6, 6:0
Mauresmo (francia, 18.) - Pucsek (fehérorosz) 6:7 (8-6), 6:0, 6:0
Szugijama (japán) - Zvonarjova (orosz, 23.) 6:3, 1:1-nél Zvonarjova feladta
Schiavone (olasz, 25.) - Loit (francia) 6:3, 7:6 (7-5)
Azarenka (fehérorosz, 26.) - Amanmuradova (üzbég) 6:2, 7:5
Vesznyina (orosz) - Vakulenko (ukrán, 32.) 6:4, 1:6, 6:4
Klösel (német) - Schruff (német) 6:1, 6:7 (1-7), 6:4
Dell'Acqua (ausztrál) - Knapp (olasz) 4:6, 6:3, 8:6
Pennetta (olasz) - Cibulkova (szlovák) 6:4, 5:7, 6:4
Garrigues (spanyol) - Cetkovska (cseh) 7:6 (7-1), 6:0
Svedova (orosz) - Malek (német) 6:2, 6:2
Hszie (tajvani) - Zakopalova (cseh) 2:6, 6:4, 8:6
Davenport (amerikai) - Errani (olasz) 6:2, 3:6, 7:5
Pucskova (orosz) - Adamczak (ausztrál) 6:4, 6:0
Rezai (francia) - K. Bondarenko (ukrán) 7:6 (7-4), 6:2
Gallovits (román) - Dubois (kanadai) 7:6 (9-7), 6:3
Jüan (kínai) - Ivanova (orosz) 4:6, 6:4, 6:2
Kerber (német) - Ani (észt) 0:6, 6:3, 6:2
Moore (ausztrál) - Ditty (amerikai) 6:3, 6:2
Craybas (amerikai) - Csan (tajvani) 6:4, 6:2
Vaidisova (cseh, 12.) - Olaru (román) 6:3, 6:0
Bammer (osztrák, 19.) - Tanasugarn (thaiföldi) 6:7 (6-8), 6:4, 6:2
Razzano (francia, 30.) - Harkleroad (amerikai) 6:3, 7:5
Perebijnisz (ukrán) - Brengle (amerikai) 7:5, 6:2
Molik (ausztrál) - Kanepi (észt) 7:6 (7-4), 7:5

(Forrás: Origo)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése