2008. január 18.

Megegyeznek?

A hollywoodi rendezők csütörtökön olyan egyezséget ajánlottak a stúdióknak, amely előrelépést hozhat a sztrájkoló amerikai szerzők ügyében. A két hónapja tartó huzavona után ezt az első reménysugarat örömmel üdvözölte többek között George Clooney filmsztár is.

A tervezett megállapodás Gil Cates, az Amerikai Rendezők Cégének (DGA) elnöke szerint végre megtörheti a jeget a szembenálló felek között, lényeges kérdésekben hozhat megoldást. "Semmilyen tekintetben nem visszalépés" - állította határozottan Cates.

A három évre szóló szerződés egyebek mellett kompenzációt biztosítana az internetre kerülő programok után. Ez volt az egyik fontos vitapont, amely miatt a forgatókönyvírók december 7-én megszakították a producerekkel való tárgyalásokat.

A rendezők által javasolt megoldást a stúdiókat képviselő szervezet, a Mozgókép- és Televíziós Producerek Szövetsége (AMPTP) jelentette be, hangot adva egyben reményének, hogy ezzel talán sikerül majd véget vetni a filmipart sújtó rendkívül bonyolult konfliktusnak. Egyúttal felszólította az írók céhét (WGA): jelezze, alkalmasnak találja-e a megállapodást arra, hogy visszatérjen a tárgyalóasztalhoz.

A WGA illetékesei közölték, hogy mérlegelik a rendezők által tető alá hozott "puhatolózó szerződést", amely az ő reményeik szerint is előrelépést hozhat. Az írói érdekképviselet korábban visszautasította, hogy a rendezők beleártsák magukat az ügyükbe.

(Forrás: MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése