2007. december 3.

Horoszkóp

Mára kis érdekességgel készültem. Kicsit közelebbről szemügyre vehetjük, hogy rólam, a TyBlog szerkesztőjéről mit is írnak a csillagok. Vagyis következzék egy kis asztrológia, horoszkóp.

Általános jellemzők

A Mérleg típusú emberek megértéséhez tudnunk kell, hogy személyiségük kapcsolataikon keresztül érlelődik és gazdagodik. A kapcsolataikban törekszenek a harmóniára, ezért próbálnak a lehető leginkább alkalmazkodni a másikhoz, és mindenben megfelelni neki, így nem csoda, ha irtóznak a konfliktusoktól - hiszen a harmónia felbomlása számukra azt jelzi: a kapcsolat nem tökéletes - és ő sem az.

A Mérlegek nem nagyon tudnak egyedül, vagy magányosan létezni. Valósággal függnek azoktól az emberektől, akikkel szoros kapcsolatot alakítanak ki, így érthető is a konfliktustól való félelmük. Félnek, hogy elveszítik a kapcsolataikat, félnek, hogy nem fogadják, el, nem szeretik őket, ha nem megy minden tökéletes harmóniában. Ezért sokszor inkább kikerülik a konfliktust, elhallgatják a sérelmeiket, és száz százalékig megpróbálnak alkalmazkodni a másik akaratához, igényeihez.

A Mérlegek sokszor hajlamosak úgy tüntetni fel a dolgokat, mint ha minden a lehető legnagyobb rendben lenne, pedig a probléma és feszültség ott dolgozik a felszín alatt. A kapcsolati problémáikat "szégyellni" való dolgoknak érzik, amiről jobb nem beszélni, mert akkor megbomlik a kettejük közötti összhang, és akkor őt nem fogják szeretni. Nem veszik észre, hogy pont azért romlanak meg kapcsolataik, mert a konfliktusokat nem hozzák felszínre, nem beszélik meg, csak már akkor robban a bomba, amikor nincs visszaút, visszavonhatatlanul megromlott a kapcsolat.

A Mérleg archetípushoz intenzíven kötődő ember egyfajta "rózsaszín cukormázzá" alakítja át életét, így mindenki azt hiszi, hogy ő a legboldogabb ember a világon. Azonban, ha ezt a szóban forgó "rózsaszín cukormázat" megkapargatjuk egy kicsit, akkor ki tudja, hogy mi kerül a felszínre.

Még nagyobb gond, hogy az ilyen típusú emberek még saját maguknak sem vallják be azt, hogy valami gond lehet az életükkel, hiszen akkor szembesülniük kellene a saját hibáikkal, és az élet mélyebb, "csúnyább" oldalával. A mélységtől való félelemből adódik, hogy ugyan rendkívül társaságkedvelők, és mindenkivel jóban vannak, de csak a felszínen. A mélylélektani eszmecserék, mások mélyebb valója egyáltalán nem érdekli őket, megelégszenek a felszínnel, hiszen az sokkal kevésbé ijesztő.

A legproblémásabb terület a Mérlegek életében pont az a terület, ami a legfontosabb számukra: a párkapcsolatok területe. Nem mindig tudnak ellenállni az adandó "alkalmaknak", és könnyen előfordulhat, hogy több partnerük is van egyszerre. Végül egyiknek sem tudnak nemet mondani, és őrlődnek szerelmeik között. Nekik tényleg nem okoz gondot, hogy egyszerre több embert is szeressenek, tehát nem "rosszaságból" van több partnerük, hanem valójában mindegyiket szeretik. Lelki életük pedig teljesen rámehet arra, hogy végül mégiscsak döntéskényszerbe kerülnek. Ilyenkor kerül elő híres határozatlanságuk, sehogyan sem tudnak véglegesen és jól dönteni.

Vagyonhoroszkóp
Mottója: Egyensúlyozni

A konfliktushelyzetek és a pénzügyi nehézségek kiegyensúlyozója. Ritkán igen gazdag, és nagyon ritkán szegény. Azt mondhatjuk rá, hogy mindig épp annyija van, amennyire szüksége van.

Pénzügyei tekintetében is igen türelmes, és képes kivárni a megfelelő pillanatot, amíg "az idő mindent megold". Utálja a kellemetlenségeket, így sokszor halogató. Gyakori, hogy nem tartja be a határidőket, például a befizetéseknél.

Roppant segítőkész, ha kölcsönre van szükségünk, a Mérleg szülött - már ha van a zsebében pénz - biztosan adni fog. Igen diszkréten és hatásosan segít, főleg szüleinek az anyagiak tekintetében. Emiatt szülei gyakran fösvénynek és önzőnek is tartják, mert ha nem úgy mennek a dolgai, nem tud segítségükre lenni. Imádja a kényelmet és a szép dolgokat, és ezekre gazdagon áldoz is.

Sporthoroszkóp

A Mérleg bizonyosságot keres, és nem szereti a konfliktust. Soha nem érti, mire való a győzelem, ha együtt is örülhetünk valaminek. A sport számára izgalmas csoportos tevékenység, ahol új kapcsolatokra tehet szert. Harmóniát, békét és boldogságot keres a jógában, és reméli emberi kapcsolatai javulását. A mozdulatok művészisége is megfogja.

Feladata a határozottság, a döntőképesség elérése. Ez csak úgy sikerül, ha végigjárja a jóga lépcsőfokait és rátalál "belső tanácsadójára", aki valójában ő maga.

Javasolt sportok:
Minden ami kiegyensúlyoz, így a talajtorna, a táncok szinte valamennyi ága, és olyan mozgások, ahol kimagaslóan jó egyensúlyi érzék szükségeltetik

Javasolt jógagyakorlatok:
Legkedvezőbb testhelyzetei a veseműködés serkentésére és az anyagcsereműködés javítására: a Kobra, a Jógahíd (Széthu-bhandaszána), Fél-gyertya, Fél-teve. A Bhakti-jóga (a szeretet és odaadás jógája) és a Mantra-jóga (a belső egység megtalálása a hanghatásokon keresztül) vonzó lehet a számára.

Munkahoroszkóp


Javasolt szakmák:
Gyakran művészi, diplomáciai avagy szociális hajlamainak megfelelően választ mesterséget. Lehet zenész, író, művész balettmester, festő, fodrász, manikűrös, fizioterapeuta, manöken, modell, divattervező, dekoratőr, diplomata, bíró, választhat közönségszolgálattal kapcsolatos szakmát, lehet plasztikai sebész, ékszerész.

A Mérleg főnök:
Ez a beosztás kiválóan megfelel neki, mivel így értékesítheti csaknem valamennyi erényét. Intelligenciáját, óvatosságát, bölcsességét stb. Aki úgy véli, főnöke semmit sem dolgozik, jól teszi, ha megnézi heti vagy havi mérlegkimutatását, és máris meggyőződhet az ellenkezőjéről. A tettrekészséget és az eredményességet a Mérleg nem téveszti össze a sürgés-forgással, az üdvözléssel, s nem jön ki sodrából már a legapróbb dolog miatt is.

Nem döngeti a mellét rátermettségének bizonygatására. Mire való mindez, ha egyszer az ember lehet higgadt, kiegyensúlyozott, diszkrét és jóindulatú is? Feladatainak zömét kellemesnek tekinti, könnyedén és megfontoltan teljesíti őket. Mindent gondosan megvizsgál, elemez, ám igen nehezen dönt. Ha döntése végül helyesnek bizonyul, akkor az érdem természetesen az övé, ha nem, akkor nyilván más "hibázott". Beosztottjaihoz szívélyes, bár kerüli a zavaró bizalmaskodást.

Hogy kell fizetésemelést kérni a Mérleg főnöktől?
Általában kitalálja a gondolatodat, és magától ad. Ha mégsem, akkor nyíltan, egyenesen szóban kérd meg, ha megteheti, akkor adni fog. Ne tüsténkedj körülötte, és ne próbáld becsapni, józanul, kedvesen közeledj. A legalkalmasabb időpont erre egy kellemes kávé mellett adódik. Vigyázz, ha néha kibillen egyensúlyából, nehezen dönt!

A Mérleg munkatárs:
Az a fajta beosztott: aki mindig tiltakozik, aki mindig módosítani, változtatni akar az intézmény tervein. Mivel igen harcos szellem, minden erővel azon van, hogy bebizonyítsa főnökének, az ő elképzelése az előnyösebb, az átgondoltabb. Ha erről nem sikerül meggyőznie, akkor nem kizárt, hogy a dolgokat a maga szakállára oldja meg, az általa elképzelt módon.

Társaihoz egyébként kedves, becsületes, gyakran sziporkázó beszélgetőpartner, aki mindig a figyelem középpontjában kíván állni.

Kedvenc...
Színei: világos színek, halványzöld, szürkéskék
Illatai: Kellemes, édeskés, parfümös
Ízei: Édes, habos, kellemes
Formái, alakjai: Szimmetrikus, dekoratív, elegáns, puha, kevésbé kontrasztos
Növényei: Nemesített, gyakran erős illatú, gazdag virágzatú dísznövények
Fái, bokrai: Jázmin, azálea, mandulafa, magnólia
Gyümölcsei, zöldségei: Brokkoli, cseresznye, sárgabarack, őszibarack, ringló
Virágai: Rózsa, liliom, kamélia, orchidea, orgona, gyöngyvirág
Fűszerei: Levendula, lestyán
Gyógynövényei: Levendula, cickafark, ibolya, medveszőlő
Állatai: Páva, flamingó, fecske, vörösbegy, fülemüle, gazella, őz, aranyhal, lovak
Anyagai: Selyem, porcelán, dekorációs anyagok
Ásványai, kövei: Réz, rózsakvarc, jade, nemes topáz, gyémánt
Tájai: Parkok, díszkertek, szőlőhegyek, lágy dombságok, olyan tájak, ahol sok kulturális emlékmű található
Hobbijai, sportágai: Divat, dekoráció, festés, tánc, vívás
Közlekedési eszközei: Elegáns autók
Lakóstílusa: Szép, esztétikus, az elegánstól a mesterkéltig
Társadalmi formái: Liberális többpártrendszer
Geográfiai vonatkozása: Kína, Japán, Tibet, Ausztria, Egyiptom

Híres Mérlegek: Matt Damon, Brigitte Bardot, Catherine Deneuve, Philippe Noiret, Yves Montand, Roger Moore, Sigourney Weaver, Romy Schneider, Eisenhower, T.S. Elliot, Marcello Mastroianni, Falco, John Lennon, Will Smith, Giuseppe Verdi, George Gershwin, Gandhi, Jimmy Carter, Gwen Stefani, Friedrich Nietzsche, Liszt Ferenc, Kittenberger Kálmán, Deák Ferenc, Balassi Bálint, Halász Judit, Melinda Vogl :) valamint TyBoR :)))

A fentiek alapján el lehet dönteni mennyire (avagy mennyire nem) vagyok tipikus mérleg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése