2007. november 12.

Lassan vége

Újabb lépéssel kerültünk közelebb a vizsgatanításhoz. Bár alapvetően úgy gondolom, hogy mindkét esetben szimpatikus mentorhoz és normális osztályokhoz kerültem, mégsem bánom, ha vége lesz. Azért a napi szinten történő átjárás Szentgotthárdra kimerítő is tud lenni, mindemellett jelentős idejét is elveszi a tanítási gyakorlat az embernek. Remélem, hogy a vizsgatanításom is jól sikerült majd, mert az órákon eddig mindig csak apróbb észrevételek adódtak a megbeszélésen, komoly hibák nem.

Ma egyébként kaptak egy meglepetésdolgozatot, illetve inkább csak cetlicskének nevezném. A hétvégén egyetlen feladatuk volt, átnézni a gyenge igék Perfekt múlt idejére vonatkozó szabályt a könyvből, és megtanulni. Végül kiderült, hogy feltehetően senki sem foglalkozott a feladattal, mert a szabályt senki sem tudta helyesen és teljes mértékben leírni. Ugyancsak a nyelvtani összefoglaló részből vettem az igéket és a mondatokat, ugyanakkor ha valaki tudta a szabályt, akkor természetesen e nélkül is meg tudta oldani.

Végül a hihetetlenül nagylelkű osztályozásnak köszönhetően egyedül a 0 pontos dolgozat lett egyes, a többség kettes vagy hármas lett, két négyes is született, ötös viszont nem lett. Holnap mentesülnek a dolgozatírás alól a hatodik órára való tekintettel, de mindenképp átnézzük közösen a szabályt mégegyszer, majd szerdán jön az újabb dolgozat, akkor már feltehetően az erős és vegyes igékkel együtt. És e két dolgozat alapján születik majd meg a végleges jegyük. Így esélyük van rá, hogy jó jegyeket szerezzenek végül. Mindemellett javaslom majd, hogy az órai munkát is értékeljük benne, és akkor egy-két kivételtől eltekintve, akik alapvetően passzívak, ugyancsak javíthatunk a végleges érdemjegyen.

Lassan elkezdtük egyébként megbeszélni a vizsgatanítást, egyelőre még csak körvonalakban egyeztetve, de szerdán már valószínűleg kicsit közelebbről is áttekintjük a tartandó óra tervét. Mivel olyan valaki lesz bent az iskola részéről, aki németül nem tud, ellenben a módszertanhoz ért, így némileg kirakatórát kell tartani, hogy jó eredményt érhessünk el. Várható tehát, hogy most mindenképp változatos Sozialform lesz, és az elkövetkező napok erre készítik majd fel a diákokat, hogy ott ne érje meglepetésként őket az adott típusú munkavégzés.

Úgy látszik az ünneplések időszaka nem szakad(t) meg, ma ugyanis Erika ünnepli a születésnapját. Boldog születésnapot! Ha már itt tartunk, akkor miután egy rakat ünnep volt itt egy rakáson (Federernek és Rékának a névnapja, Erikának a születésnapja, hamarosan végzünk a tanítási gyakorlattal), így lassan talán aktuális lenne az újabb adag szekszárdi vörösbor elfogyasztása. Akinek van ötlete, mikor lenne ez alkalmas, várom a bejegyzését.

(U.i.: ugyanitt szombaton a Billától ajándékba kapott alma várja leendő új gazdáját, avagy elkerülhetetlenül a Biomüll lesz a sorsa)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése