2007. június 20.

Kiköltözés

Elérkezett ez a nap is. Kiköltözöm abból a 6-os szobából, mely az elmúlt 10 hónapban (igen nagy) részben az otthonom volt. Furcsa érzés összepakolni a dolgaimat, és látni, ahogy fokozatosan ismételten olyan üressé válik, mint az elején, amikor beköltöztem. Illetve olyan üres számomra soha nem lesz, hiszen itt vannak azok az emlékek, amelyek az elmúlt 2 szemeszterhez köthetők. Ezek számomra mindig meg fogják tölteni a "Zimmer 6"-ot.

Egy felhívást szeretnék közzétenni, mely elsősorban azoknak a német szakos Kodolányisoknak szól, akiket tanított Bertalanné tanárnő:
Kedves Hallgatóink!
Szeretettel meghívjuk Önöket évzáró hallgatói fórumunkra, melyet 2007. június 28-án 15:00-kor tartunk Székesfehérváron az YBL 6-os teremben.
Kérjük, hozzanak magukkal süteményt, üdítőt, mint a múltkori piknik alkalmával. Ugyanekkor búcsúztatjuk Bertalanné Stöckigt Veronika tanárnőt, aki februárban nyugdíjba vonult.
Részvételére számítva üdvözlettel: Majorosi Anna tanszékvezető
Jómagam igyekszem részt venni a rendezvényen, bár némi segítséget szeretnék kérni ezügyben a kedves és segítőkész otthoniaktól: Rég jártam már az Ybl épületben, a 6-os terem a földszinten keresendő, jól emlékszem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése