2007. június 6.

Egy sikeres vizsga

A mai napon végre átvettem az indexemet a Tanulmányi Osztályon. Az ott lévő ügyintéző hölgy szerint én voltam az első a fürstenfeldi csoportból. Ha nem lett volna vizsgám, akkor azért én sem tartanék talán még itt. Azonban volt. Közigazgatási és alkotmányjogi ismeretek, melyen Zsófival közösen vizsgáztunk. Így végül - a tanár meghatározása szerint - egy kedélyeset beszélgettünk a témáról, majd kaptunk egy négyest belőle.

Sajnos azonban úgy gondolom a csütörtöki alapvizsga szóbeli már nem lesz ilyen könnyed kedélyes beszélgetés, pedig eredményben már a fenti felével, vagyis egy kettessel kielégednék. Mindenesetre az ígért bort bekészítettem, ha lenne mit ünnepelnem, akkor ne legyek felkészületlen.

Egyébként nagyon felkészült vagyok a vizsgát illetően. Még az a sokat emlegetett "Dossziém" is van, szerintem egész kulturált és strukturált formában elkészítve. Remélem tényleg jár érte pár plusz pont, valami könnyű szöveget kapunk, a kutlúrtöris kérdésre pedig valahogy megadnak 3 pontot, és akkor talán van esély a sikeres szóbelire. Talán. Vagy a teljes bukásra, mert ez volt az utolsó lehetőség a tanítás előtt, amit viszont nem lehet e nélkül. Ideges is vagyok emiat.... tudom: nyugalom!

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Holnap (2007. június 7.) kéretik minden blogolvasó, ismerőse, rokona, családtagja, kutyája, macskája, ... szorítson a blog írójának, aki ekkor fog Német nyelv és országismeret szigorlatozni. A támogatást mindenkinek előre is köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése