2007. május 16.

A nagy találkozás

A mai nap Budapestre utaztam. Egyfelől a szüleimnek kellett a vállalkozáshoz néhány dolgot vásárolniuk, másrészt így megspóroltam a frissen vásárolt Wi-Fi routerem futárdíját, mert pár utcával odébb eleve volt dolgunk. Azóta a router már beüzemelve, a jelek szerint tökéletesen működik is. Természetesen (?) ez is ASUS, mégpedig ASUS WL-520G. Nem szeretném leszólni a suli fürstenfeldi routereit, de szerintem ez esztétikusabban néz ki, mint azok a Linksys-ek.

A találkozó is összejött! Mivel utunk végeztével az Árkád közelébe kerültünk, így logikusnak tűnt, hogy ide beszéljük meg a találkozót. Rég voltunk már McDonald's-ban, így ide ültünk be ebédelni, míg vártunk Zsófira. Nem tudom, hogy a helyi étterem nívója volt-e ennyire alacsony, esetleg én nőttem ki a gyorséttermes korszakomból, de a hasábburgonyának ízt csak a rá szórt tömérdek mennyiségű adott. A szendvicseknek eddig - tipikus magyar szokás, Fürstenfeldben már anno finomabb volt - egy dominánsan savanyú, "trutyival" telenyomott jellege volt. Most ez már nincs - előnye, hogy kevésbé bántja a gyomrot - ellenben más sincs, így érződik a zsemle némileg állottnak ható jellege, melyről a szezámmag is erősen hiányzott. Ezután az már kevésbé volt meglepő, hogy a kóla lényegében egy pohár jég kóla ízű (?) folyadékkal díszítve mindössze.

Ezt követően átnéztünk a közeli IKEÁ-ba. Már rég jártam ott, szüleim ugyancsak, Zsófi úgyszintén. Üres kézzel természetesen innen sem távozhatunk, illetve ha nem egy bútoráruházról lenne szó, akkor mondhatnám, hogy a viszontlátás élményével. De ez itt most talán némileg furcsán hangozna. Mindenesetre új felfedezés számunkra, hogy az IKEÁ-kban vannak éttermek is. Ha tudjuk, akkor lehet kihagyjuk az Árkádos McDonald's-t. A nap azonban sajnos véget ért, elérkezett a búcsú és a hazaindulás ideje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése