2007. május 9.

Elkészült

Az ASUS szervízközpontja hétfőn megkapta a várt alkatrészt, így kedd délutánra el is készült a PDA-m, melyet becsomagoltak és várta az indulást. A mai nap már a futár el is hozta tőlük, akik ha oda-vissza hasonló tempóban dolgoznak, akkor péntekre megkaphatom a készüléket.
A TNT futár tranzitidő számítója azonban nem kecsegtet ennyire biztató adatokkal, szerintük ugyanis a szállítás várható ideje 2007. május 14. Ez számomra kicsit furcsán hangzik elsőre, mert én úgy gondoltam, hogy ugyanazt az utat ugyanannyi idő alatt meg tudja tenni egy csomag, de a jelek szerint nem. Mindamellett a honlap megjegyzi, hogy az adat tájékoztató jellegű, ugyanakkor múltkor telibe találta a tranzitidőt.
Az biztos, hogy jelenleg (amikor ez a blogbejegyzés született) a TNT nyomonkövető rendszere szerint az alábbi a helyzet a csomagommal. A csomag egyébként odafele a Fürstenfeld - Graz - Nürnberg - Arnhem - Zwolle - Emmen útvonalat tette meg úgy, hogy szerdán kettő után volt itt a futár, péntek reggel pedig már Emmen-ben átvették.
És ha már PDA, akkor ajánlanék egy videók, melyben egy ASUS P535-öt csomagolnak ki a gyári dobozából:
És még egy ajánlat, elkészült a PDAMánia várva várt tesztje az ASUS P535-ről. A cikkhez kapcsolódó fórum alapján némileg megoszlanak a vélemények mennyire is sikerült jól, én mindenesetre javaslom egyszeri gyors átfutását. Mindemellett a Mobilaréna is letesztelte az elmúlt napokban a készüléket, akiktől ajánlott státuszt kapott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése