2007. május 5.

Alba Média Fesztivál

Május 8-9-én rendezik az Alba Média Fesztivált Székesfehérváron. A programról szerdán délután tartott sajtótájékoztatót Warvasovszky Tihamér polgármester, D. Kiss Csaba a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető-helyettese és Azurák Csaba a fesztivál szervezője. Warvasovszky Tihamér kiemelte, hogy rengeteg olyan szakember dolgozik a médiában, akik kötődnek Székesfehérvárhoz, ezért is támogatja a város a rendezvényt. Mint mondta büszke a város a Kodolányira, hiszen jó színvonalú az oktatás az intézményben és a képzési kínálat is folyamatosan bővül.

D. Kiss Csaba a sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy amit nem sikerült a KJF-nek megrendeznie évek óta, az most a volt hallgatóknak sikerült. Azurák Csaba a rendezvény egyik főszervezője kiemelte, hogy ingyenes az Alba Média Fesztivál. Hangsúlyozta, hogy szeretettel várják a fehérváriakat a beszélgetések helyszínein. Példaként említette a Pátria Kávézó teraszára tervezett programokat.

Az idei fesztivál vendégei lesznek: Geszti Péter, Hajós András, Krizsó Szilvia, Nagy Bandó András, Orosz József, Csiszár Jenő, Dr. Kolláth György és Knézi Jenő. Az Alba Média Fesztivált interneten is közvetítik a rendezők. Mint az a rendezvény honlapján is olvasható: „Alba Média Fesztivál országossá válik. A fő helyszín ugyan változatlan marad, viszont az internet segítségével több nagyobb egyetemi város hallgatói és lakosai is részesei lehetnek az előadásoknak, beszélgetéseknek. A fesztivál állomásain az érdeklődök a székesfehérvári előadásokba, beszélgetésekbe online úton kapcsolódhatnak be. A kivetítők a fesztiválban résztvevő városok felsőoktatási intézményeiben lesznek kihelyezve. A fesztiválra interneten bekapcsolt városok a következők: Budapest, Debrecen, Esztergom, Miskolc, Pécs, Szeged.”

Kapcsolódó linkek:
Alba Média Fesztivál 2007
KJF-HÖK
AlbaMag

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése