2013. január 11.

Szavazz a szekszárdi kutyamenhelyre!

Szekszárdi kutyamenhely
Az alapítvány 1998-ban jött létre. Amellett, hogy fenntartja és üzemelteti a Szekszárdi Állatotthont, sokat tesz azért is, hogy fejlődjön az állattartási kultúra és minél több fiatal szeresse meg az élővilágot. 2003-ban az alapítvány indította és koordinálta azt az országos aláírásgyűjtést, melynek eredményeként bűncselekménnyé nyilvánították az állatkínzást. A petárdák forgalmazásának és használatának betiltása érdekében indított kezdeményezés is az ő nevükhöz fűződik.

Az alapítvány programjának rövid összefoglalása: Az alapítvány a menhelyen található 66 m2-es épületből szeretne kialakítani egy zárható, több helységből álló, jól fertőtleníthető blokkot, hogy minél több utcára kidobott kiskutyának tudjanak biztosítani fertőzésmentes és biztonságos otthont, valamint itt lábadozhatnának a balesetet és csonttörést szenvedett kutyák. A menhelyen jelenleg csak egy 9 m2-es faház áll, ahol egy időben 10-15 kölyökkutya fér el – az új épületben pedig további 50 kölyökkutya találhatna otthonra.
Én már szavaztam! Jól állunk, de szoros a verseny, szinte holtverseny van az élen a Misina Természet- és Állatvédő Egyesülettel.