2010. január 31.

Előzetes: Roger Federer - Andy Murray

Személy szerint számomra ez az egyik legideálisabb döntő párosítás, és egyben a legszerencsétlenebb is. Szerencsés, mert akár ki is nyer, azzal biztos, hogy egy számomra szimpatikus teniszező nyer. Szerencsétlen, mert biztos, hogy az egyik kedvenc teniszezőm el fogja bukni a döntőt. Most azonban nézzük, mit is várhatunk ettől a döntőtől.

Magyar idő szerint vasárnap reggel 9:30 órakor utolsó mérkőzéséhez érkezik az idei Ausztrál Open. Ekkor veszi kezdetét a férfi egyes döntő, melynek két résztvevője Roger Federer a felső ágról, illetve Andy Murray az alsó ág legjobbjaként. A svájci világelsőnek ez immár a 22. Grand Slam döntője, míg a skótnak mindösszesen a második. Roger Federer számára ez lehet a 16. GS győzelme, Andy Murray pedig az elsőt szerezheti meg.

Andy Murray győzelme esetén ő lenne az első brit 74 év után, aki meg tudott nyerni egy Grand Slam tornát. Utoljára az 1936-os US Open tornán sikerült ez Fred Perrynek, azóta pedig öt alkalommal jutott brit teniszező GS torna döntőjébe, beleértve Andy Murray 2008-as US Open szereplését is, amikor Roger Federertől kapott ki egy igen sima mérkőzésen.

A skót győzelme egyben a világranlgista második helyének a visszaszerzését is jelentené számára, melyet 2009-ben már birtokolt - igaz csak három hétig. Roger Federer eredménytől függetlenül már biztos, hogy világelsőként folytatja hétfőtől is, mely a svájci számára már a 268. hét lesz. Ezzel beérte holtversenyben a harmadik helyen Jimmy Connorst, aki ugyanennyi hetet töltött el világelsőként. Ennél többet csak Ivan Lendl és Pete Sampras volt világelső. Előbbi 270, utóbbi 286 hétig.

Az egymás elleni mutatójuk alapján jelenleg Murray áll jobban. A skótnak már hat alkalommal sikerült győznie a svájci ellen, míg fordítva ez csak négy alkalommal történt meg. Ami árnyalja a képet, az egyrészt a már említett US Open győzelem Federertől, illetve az utolsó két mérkőzésük, melyet szintén a svájci világelső nyert meg. Nincsenek is illúziói a skótnak. "A legjobb mérkőzésemet kell játszanom. Ez az amit tervezek. Megpróbálom a legjobbamat játszani. Ha ez sikerül, akkor jók az esélyeim a győzelemre", nyilatkozta a skót.

"Csak 20 éves voltam, amikor az US Open döntőt játszottam ellene", mondta Murray. "Húsz évesen elég fiatal voltam, amikor az első Grand Slam döntőmet játszottam. Másfél-két évvel későbbb fizikálisan és mentálisan is érettebbnek érzem magam."

"Már sokkal több tapasztalattal rendelkezem az ilyen szituációkban. A játékom problémát okozhat Rogernek. Sokszor játszottam vele, így már tudom hogyan kell játszani ellene", folytatta a skót.

Roger Federer nem látja olyan tragikusnak a 4-6-os egymás elleni arányukat, véleménye szerint könnyen más is lehetett volna ez a mutató. "Többször is akkor játszottam vele, amikor nem voltam a legjobb formámban", mondta a svájci világelső, aki csak négy aktív teniszező ellen rendelkezik negatív mérleggel (Andy Murray, Dominik Hrbaty, Rafael Nadal és Gilles Simon). "Volt néhány szoros mérkőzésünk, ahol azt gondoltam, hogy nálam az irányítás, majd a hibáimon ment el a mérkőzés. Ez egyértelműen amiatt a játékstílus miatt volt, amit ő játszik."

"Tehát azt hiszem az egymás elleni mérlegünk teljesen más is lehetne. De pont ez az, amiért nem foglalkozom sokat az egymás elleni aránnyal. Minden mérkőzés más. A legjobb ötben mindenképp nagyon különböző.", folytatta Federer.

"A második Grand Slam döntőjében van most. Azt hiszem, az első mindig egy kicsit nehezebb, mint a második. De most, hogy nem nyerte meg az elsőt, úgy gondolom, ez nem segíti a másodikban. Ráadásként velem játszik, aki sok Grand Slamet nyert, köztük háromszor itt, így tudom, hogy mit és hogyan kell csinálni, ami feltétlenül előnyt jelent", véli a svájci.

Andy Murray útja a döntőig egészen könnyedre sikerült, köszönhetően a szerencsés sorsolásának. Az első fordulóban Kevin Anderson ellen játszott egy nagyon sima három szettes mérkőzést. Ugyancsak nem okozott lényegesen több problémát számára Marc Gicquel és Florent Serra sem. Először John Isner ellen jutott el egyáltalán tiebreakig, de azt megnyerve ismételten sima mérkőzést könyvelhetett el, és továbbra sem vesztett szettet.

Igazán komoly ellenféllel csak ezt követően kellett játszania, igaz akkor egyből megkapta a korábbi világelső Rafael Nadalt. Az izgalmasnak ígérkező mérkőzés végül a harmadik szett elején véget ért, amikor a spanyol sérülés miatt feladta. Első szettveszteségére azonban egészen az elődöntőig várni kellett, amikor Marin Cilic az első szettet 6-3-ra megnyerve megtörte a skót szenzációs sorozatát. A fáradtság azonban a horvát ellen volt, és négy szettben ezt is hozta Murray, ezzel elsőként bejutva az Ausztrál Open döntőjébe.

Roger Federer már nem volt ennyire szerencsés a sorsolásnál. Első fordulóban Igor Andreev, majd pedig Victor Hanescu ellen kellett bizonyítania. Bár komoly problémát nem okoztak a svájcinak, az ember mégis el tudna képzelni könnyebb első és második fordulós játékost, mint ők. Kis felléllegzés lehetett Federer számára harmadik ellenfele, Albert Montanes, aki után azonban megkapta a hazaiak kedvencét, Lleyton Hewittet.

A vártnál simább mérkőzést játszott az ausztrál ellen, aki után egy újabb kellemetlen találkozó következett Nikolay Davydenko ellen, aki utolsó két mérkőzésükön legyőzte a svájci világelsőt. Most négy szettes mérkőzésen vett revansot Federer, bezsebelve egy 6-0-ás szettet is. Az elődöntőben szintén a várakozásoknál sokkal simább mérkőzést játszott Jo-Wilfried Tsonga ellen.

A tornán nyújtott teljesítményük alapján mindkét rajongói csoport, illetve a "függetlenek" is izgalmas mérkőzést várnak, mely négy, avagy még inkább csak öt szettben dőlhet el valamelyikük javára. És hogy ki nyer? Ami biztos, hogy Roger Federer 22 éves volt, amikor megnyerte élete első Grand Slam tornáját. Az volt élete 17. GS tornája. Andy Murray most 22 éves, és ez a 17. Grand Slam tornája.

A döntőt Magyarországon az EuroSport közvetíti élőben 9:30 órai kezdettel. Előtte, 9:15-től Game, Set and Mats. Lehetőség szerint a TyBlog Twitter oldalán is követhetőek lesznek majd a férfi egyes döntő fontosabb pillanatai.