2009. október 6.

London: 1. nap

Ez pedig immár nem más, mint az első bejegyzésem London városából. A repülőgép pontosan indult Budapestről, illetve talán pár perccel korábban is, és az eredetileg tervezettnél 10 perccel korábban megérkezett Lutonra, melynek következtében kicsit várnom is kellett Johnra. Ennek legfőbb oka az volt, hogy sokat kellett túlóráznia, és így csak késve tudott elindulni. A repülőút egyébként különösebb izgalmakat nem tartogatott, néha volt kisebb turbulencia, illetve a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt egy alkalommal a biztonsági övek bekapcsolására figyelmeztető lámpát is bekapcsolta a pilóta. Ezt elsősorban az a (kis)gyerek szívta meg, aki előtte vagy fél órán keresztül bohóckodott, hogy wc-re kell mennie, de végül mindig csak ezt-azt játszott, és mire tényleg ki kellett volna mennie, addigra lezárták a mellékhelyiséget is. (Ugyanis ilyenkor az is automatikusan bezár.) Emiatt hisztizett egy sort, de végül megértette a dolgot, és idővel a tiltást is feloldották, így kimehetett.

Az időjárással eddig szerencsém volt, legalábbis ha azt vesszük, hogy Londonba érkezésem idejére esőt jósoltak a meteorológiai portálok, és ehhez képest nem esik. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy az utak nedvesek, vagyis nemrég még esett, de az érkezésem tiszteletére elállt. Ami pedig a lakást illeti, természetesen sorház (létezik egyáltalán olyan Londonban, ami nem az?), egy két szintes, két hálószobás lakásról van szó, igazi különlegesség nélkül, így erről talán ennyit röviden és tömören összefoglalva.


Egyelőre egymást is meg-megértjük. Azért fogalmaztam így, mert természetesen vannak szavak, amiket nem ismerek, avagy írásban mondjuk felismerném, csak a helyes angol kiejtését nem tudtam. És ez fordítva is igaz, hogy mivel nem ismerek 1-1 szót, vagy annak helyes kiejtését, így újra és/vagy átfogalmazva neki kell futni a mondatnak, de John türelmes e téren, így minden a legnagyobb rendben. Ami viszont egy picit vigasztal, hogy bizonyos értelemben előrébb tarok, mint John. Ő ugyanis egyedül angolul tud csak, míg én a magyar mellett eddig tanultam ugye németül, most pedig itt van az angol harmadik nyelvként (na jó, mint idegennyelv csak második, de az első megfogalmazás jobban hangzik a nagyobb szám miatt). Persze ha az angol lenne az anyanyelvem, akkor lehet én sem tanulnék második idegennyelvet. Bár előnye is van, hogy nem vagyok brit, ugyanis állítólag ők franciát tanulnak a suliban, amely nekem nem igazán szimpatikus nyelv.