2009. október 4.

Köszönöm mindenkinek!


A mai nap végére nem maradt más hátra, mint itt is megköszönnöm mindenkinek, akinek eszébe jutottam, és felköszöntött a születésnapomon. Igyekeztem mindenkinek reagálni, illetve akinek még nem tettem meg, azoknak holnap válaszolni. Mellesleg akit érdekel, a tavalyi bejegyzést itt, az egy évvel azelőttit pedig itt olvashatja el. Mindemellett azt se felejtsük el, hogy október 4-e egyben az állatok világnapja is, melynek alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.