2009. szeptember 6.

Nyaralás 2009: 1. nap

Jól indult a nyaralás első napja, ami az időjárást illeti. Később azonban erősen feltámadt a szél, és ez az egész délelőttre rányomta a bélyegjét. Szerencsére délutánra már alább hagyott a szél, így némi városnéző séta is belefért, illetve átvoltunk Szombathelyen is. Ebédelni a kedvenc bükfürdői helyemre, a Jaffa Étterembe mentünk, ahol még mindig olyan jó minden, mint az előző évben.

Körvonalazódott továbbá némileg a hét további programja. Várhatóan kedden megyünk Bécsbe, ez elméletileg Zsófinak is megfelel, hogy találkozhassunk. Mivel még nem igazolta vissza az időpontot, ezért írom, hogy elvileg. Csütörtökön pedig Fürstenfeld kerül sorra.

A nyaralás mellett kicsit háttérbe szorult itt a blogban az US Open, pedig tegnap két igazán élvezetes mérkőzés volt. Fernando Verdasco több mint 3 és fél órás mérkőzésen nyert 3-6, 7-5, 7-6(8), 1-6, 6-4-re Tommy Haas ellen. A következő maratoni és rendkívüli izgalmakat hozó mérkőzés pedig már magyar idő szerint a késő estébe nyúlott. Az Arthur Ashe pálya esti programjának második mérkőzésén John Isner döntőszett rövidítésben nyert ugyancsak közel 4 óra játékot követően 7-6(3), 6-3, 3-6, 5-7, 7-6(5)-re az ötödik helyen kiemelt Andy Roddick ellen. Eddig egyik mérkőzés miatt sem maradtam fel az éjszakai sávban, de ezért megérte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése