2009. június 29.

Zsófi-tali

Akik ránéztek ma a Twitteres bejegyzéseimet, láthatta, hogy Budapesten jártam. Nem volt semmi különleges, apukámnak kellett néhány üzleti ügyet elintéznie a fővárosban, és én elkísértem. Nem véletlen, hiszen egyrészt a KFC-ben ebédeltünk, amit én személy szerint szeretek, csak sajnos - egyelőre? - kevés helyen van Magyarországon, és azok is szinte kivétel nélkül Budapesten. A másik ok pedig, hogy volt csoporttársammal így összefuthattam pár szóra. (Na jó, az 1-1,5 óra kicsit több, mint pár szó)

Hazafele az egyik OMV kútnál megálltunk kávézni, itt kipróbáltam az ajándékba kapott 20 perc ingyen netezést, így - hogy legyen legalább valami nyoma - gyorsan be is írtam mindezt Twitterre. Ezzel valószínűleg a nap leglényegtelenebb bejegyzéseinek egyikét létrehozva. Utólag tudtam meg egyébként, hogy akár a Duna Plázából a KFC elől is tudtam volna netezni, ahol ugyancsak díjmentesen elérhető a világháló. No, majd legközelebb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése