Az eheti részt követően téli pihenőre megy az Odaát és a vele párban (pontosabban előtte) futó Smallville című sorozat az amerikai CW csatornán. A rajongóknak egészen 2009. január 15-ig kell várniuk az újabb részekre. A visszatérést követő részről még nincs, de a január 29-i részről már néhány információ napvilágot látott. Egy speciális rész lesz, melyben ismételten a Winchester testvérek fiatalabbik énjei előkerülnek. Deant ezúttal Brock Kelly játsza majd (lásd kép), míg Sam esetében maradt Colin Ford, akivel már a harmadik évad karácsonyi részében is találkozhattak a rajongók. További érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy Brock Kelly fiatabb, míg Colin Ford saját koránál idősebb karaktert játszik majd a sorozatban.
További pletykákat, illetve félhivatalos információkat is lehet még találni a sorozattal kapcsolatban a netet böngészve. Az egyik ilyen, hogy Traci Dinwiddie, aki a negyedik évad első részében szerepelt, és Castiel megvakította, szóval ő a most csütörtöki részt követően a következő évben is több alkalommal vendégszerepel majd a sorozatban. Személy szerint én ennek örülök, szimpatikus karakternek tűnt. Pletyka szinten terjeng a neten, hogy a most csütörtöki lesz Misha Collins utolsó szereplése Castiel szerepében. A karakter maradna, csak ő menne. Csodálkoznék, ha a hír igaz lenne, de majd idővel kiderül. Másik pletyka Ruby karakteréhez kapcsolódik, hogy ismételten lecserélnék a színésznőt. Mivel démon, így cserélhetne elvileg testet, de már épp kezdik szerintem megszokni a jelenlegi színésznőt, így némileg ezt is furcsállanám.Hagyományos világranglista (zárójelben a korábbi helyezés):
01. (01.) Rafael Nadal (spanyol) 6675 pont
02. (02.) Roger Federer (svájci) 5305 pont
03. (03.) Novak Djokovic (szerb) 5295 pont
04. (04.) Andy Murray (brit) 3720 pont
05. (05.) Nikolay Davydenko (orosz) 2715 pont
06. (07.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 2050 pont
07. (09.) Gilles Simon (francia) 1980 pont
08. (06.) Andy Roddick (amerikai) 1970 pont
09. (08.) Juan Martin del Potro (argentin) 1945 pont
10. (10.) James Blake (amerikai) 1775 pont
ATP Race (zárójelben a korábbi helyezés):
01. (01.) Rafael Nadal (spanyol) 1335 pont
02. (02.) Roger Federer (svájci) 1061 pont
03. (03.) Novak Djokovic (szerb) 1059 pont
04. (04.) Andy Murray (brit) 744 pont
05. (05.) Nikolay Davydenko (orosz) 543 pont
06. (07.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 410 pont
07. (09.) Gilles Simon (francia) 396 pont
08. (06.) Andy Roddick (amerikai) 394 pont
09. (08.) Juan Martin del Potro (argentin) 389 pont
10. (10.) James Blake (amerikai) 355 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése