2008. október 8.

Egy régi ismerős

Igen, ez is megtörtént, ismételten kint vagyok Fürstenfeldben. Igazából most érzem, hogy mennyire is hiányzott eddig a város. Bár nem terveztem, végül nem bírtam ki, hogy ne menjek el már első este a FürstenBräuba - úgy látszik ezt a függőségemet még nem sikerült kikúrálnom. Na jó, nem teljesen céltalanul mentem, hanem megtudtam Tündétől, hogy a mások által nagyon - általam kevésbé - kedvelt Fröhlich bezárt, és így megnőtt a kereslet a FürstenBräu ebédje iránt. Így én inkább foglaltam kettőnknek helyet. Natascha nem volt, volt helyette Kerstin, Tina és egy új felszolgáló. Tina volt fodrásznál, elsőre majdnem meg sem ismertem.

A legnagyobb meglepetés mégis az volt számomra, amikor egy régi ismerőssel találkoztam. Mivel kizártnak tartom, hogy bárki is kitalálná, hogy kire gondolok, így inkább elárulom. A Tömösváris (ha jól emlékszem így írta a nevét) magyar étterem szakácsáról lenne szó, aki immár a FürstenBräu stábját gazdagítja azonos munkakörben. Lehet ideje lenne nekem is jelentkeznem náluk valamilyen pozícióra, mert a jelek szerint lassan mindenki itt köt ki. A Großes Dunkles egyébként továbbra is olyan jó, mint eddig volt, vagyis még mindig viselhetné a "TyBlog ajánlásával" feliratot, csak mivel feltehetően Ausztriában igen kevesen ismerik a TyBlogot, így lényegében felesleges lenne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése