2008. szeptember 21.

Jövőhéttől ismét GG!

Ha valaki kihagyta a tegnapi bejegyzésemet, mert nem szeretne előreolvasni az Odaát című sorozat negyedik évadjával kapcsolatban - hiszen itthon még azt várjuk, hogy az RTL Klub műsorra tűzze -, azoknak megismételném a bejegyzés végén lévő részt, mely arra a hogyvoltra vonatkozik, amit Deana W. már rég megírt, de én még megsem említettem. A teljes itt olvasható, a rövid részlet pedig itt: "(...) A vámpírok szerencsére nem követik támadóikat, minden bizonnyal bevárják az estét és majd akkor csapnak le rájuk. Hiszen hiába is bújnának el, ha egy vámpír egyszer megérzi valaki szagát, azt sose felejti el, és bárhol a nyomára bukkan. De addig is használjuk ki az időt: Dean a halottasházba megy, egyelőre nem tudjuk miért, Apa meg Sam pedig békülőshow-t adnak elő a hotelban. Kiderül, hogy Apa születésük óta minden hónapban 100 dollárt utalt a fiúknak egy-egy bankszámlára, amíg nem jött az a tetű démon. Szóval nem ilyen sorsot szánt Sammy-nek, de ha már így alakult, úgy gondolta, jobb lesz, ha felkészíti őket erre az életre. Amikor Sammy egyetemre ment, azért volt mérges, mert félt, hogy egyedül marad a kicsi fia, védtelenül. Meg utálta, hogy ennyire különböznek egymástól. Erre Sammy könnyek közt meséli, hogy mióta Jessica-t is felgyújtotta a démon, minden megváltozott, és most már nem is olyan különböző az apjától. Szerencsére mielőtt mónikasóra váltanánk, John bevallja, hogy a fiúknak gyűjtögetett pénzből lőszert vett, így végül aztán jót röhögünk. (...)"

Egy másik hogyvolttal is adós vagyok, ez pedig a Szívek szállodája. Most fordítsunk a sorrenden, lássunk előbb egy kis ajánlót: "(...) Emily és Richard kimondták az igent újra, és Christophernek nem tart sokáig a sárga földig leinnia magát, Emily terve úgy tűnik, nagyszerűen halad. Luke-ot egyébként nem kicsit feszélyezi az egész szituáció, Gilmore család, kicsit sem lelkes após –és anyósjelölt, szurkálódás, piszkálódás, ráadásul a mindig sötét árnyként lebegő Christopher is feltűnik, nem tud kimondottan feloldódni. Rory pedig elszánja magát, és kikezd Logannel, a legkevésbé sem rorysan viselkedve, felcipeli egy szobába egy üveg pezsgővel együtt, majd nekiesik. Nagyon sokáig nem jutnak, mert hamarosan benyit Lorelai, hogy a nagyanyja szeretne egy fotót. Na nem arról, amint a kis mintaunokája szétkent rúzzsal, szétesett hajjal, és hiányosan begombolt ingben tépi a textilt Loganről, hanem egy szép hagyományos családi csoportképet. Az előbb leírt látvány egyébként nem kimondottan dobja fel Lorelai-t, de a nyomában berontó Christopher még képes rontani is a helyzeten, ő most szétveri ezt a kis szarházit, de nem, majd inkább Luke veri szét, és amíg ezen összevesznek, addig Logan cselesen távozik a hátsó ajtón. (...)" Teljes terjedelmében pedit itt lehet elolvasni candyperfumegirl írását.

Szemfülesek már észrevehették, hogy szeptember 26-tól - a Veronica Mars helyén - ismételten műsorra tűzi a Viasat3 a sorozatot. Így - ha létezik még olyan, - aki még nem látta a sorozatot, most az első résztől kezdve (ismét) nyomonkövetheti. Odaát rajongók összehasonlíthatják a Supernatural Sam Winchesterét a Gilmore Girls Dean Foresterével. Tehát naptárba jegyezze fel mindenki szeptember 26-tól minden hétköznap 15:20-tól Szívek Szállodája a Viasat3 műsorán. A rendszeres TyBlog olvasókat pedig majd még úgyis emlékeztetni fogom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése