2008. szeptember 15.

Beszámoló a nyaralásról - 1. rész

Ahogy az az elmúlt napok bejegyzéseiből kiderült, a héten (pontosabban mondva szombattól szombatig) nyaraltunk a szüleimmel a Birdland Villaparkban, melyről már tavaly is írtam pár dolgot, most ezeket eleveníteném fel azoknak, akik akkor lemaradtak volna róla, valamint az azóta bekövetkezett tulajdonosváltás következtében néhány változás is történt az ott leírtakhoz képest, illete történni fog. A Birdland Villa Park Spa Resort első ütemének munkálatai Nyugat-Magyarország kedvelt üdülőhelyén, Bükfürdőn 2005-ben befejeződtek, megtörtént az épületek és apartmanok birtokbaadása. A nagy érdeklődésnek köszönhetően a második ütemben további négy épület került átadásra, mely további hetven apartman-lakást jelent. A lakások mindegyike közvetlenül a golfpályára tekint, biztosítva ezzel a jövőbeni tulajdonosok számára az örök panorámát a gyönyörűen ápolt, festői környezetre. A festői szépségű táj, a nyugodt, csendes környezet ideális az üdülni, pihenni vágyó párok, családok, barátok részére. A Birdland Villapark területe 24 órás védelmet élvez, az apartmanhoz saját gépkocsi beálló tartozik.

A Villapark szomszédságában található az ötcsillagos Radisson SAS Birdland Resort & Spa. A nemzetközi szállodalánchoz tartozó ötcsillagos hotelben a nyugodt természeti környezet, a szolgálatkész munkatársak és az egyedülálló vendégszeretet garantálják a tökéletes kikapcsolódást, pihenést és feltöltődést. Az E@sy Connect szolgáltatás részeként a Radisson SAS hotelek ingyenes szélessávú internet-hozzáférést kínálnak laptopot használó vendégeiknek. A „Surf 4 Free” egyaránt vonatkozik a szállodai szobákból E@syConnect kapcsolattal elérhető vezetékes internetszolgáltatásra és a hotellobbyból valamint a konferenciatermekből hozzáférhető vezeték nélküli internetkapcsolatra is. A vendégek laptopjukról az E@syConnect szolgáltatáson keresztül nevük és szobaszámuk megadásával ingyenesen csatlakozhatnak a világhálóra.

Az "otthonból az otthonba" ötlet a már közel másfél évtizede működő Birdland Golf&Country Club alapítóitól származik. A Club mindig is nagy hangsúlyt fektetett az aktív kikapcsolódás nyújtotta szolgáltatások népszerűsítésére, és a hazai illetve külföldi igények minél magasabb szintű kielégítésére. Filozófia: "Életre szóló minőséget garantálunk" A filozófiát mi sem bizonyítja jobban, mint a Birdland Home&Holidays megalapítása, amelyet a Vendégek igényeinek kiszolgálására hoztak létre, és melyet folyamatosan újítanak és fejlesztenek azért, hogy mindig meg tudják lepni a Vendégeket. Így született meg a Home&Holidays, azaz az Otthon és Nyaralások ötlete. A magas színvonalon berendezett kényelmes apartmanok otthonos érzést keltve biztosítják a klubtagok számára a felejthetetlen, élménydús nyaralást, Bükfürdőn.

Igazi wellness oázis várja a vendégeket: jacuzzi, hidromasszázszuhany, herbárium, fény-aromaterápiás helyiségek, sóbarlang, infrakamra, parafangó, hydroterápia, szauna és multifunkcionális fitnessberendezések. A wellness és spa részleg összességében 3500 m2 nagyságú. A belső termálvizes medencék 36-38 fokosak, melyek kitűnő gyógyhatású alkáli-hidrogén karbonátos gyógyvízzel töltöttek. Az élményfürdők 32-34 fokosak, a gyermekmedence 30-32 fokos, a 25 méteres feszített tükrű úszómedence és a külső medencék pool bárral egyaránt 26-28 fokosak. Szaunából is van többféle, a klasszikus 75-90 fokos, a bio- és gőz szauna 45 fokos. Van továbbá herbárium, fény és aromaterápiás helyiség, sóbarlang, infrakamra, tepidárium és frigidárium.

A resort 2007. évi tulajdonos váltását követően jelentős beruházások folynak annak érdekében, hogy a látogatók számára minél teljesebb körben nyújthassanak kiemelkedő szolgáltatásokat. 2008-tól egy egységes ötcsillagos resort központ részeként működik a golfklub. A klub tagjai magukénak tudhatják a 208 szobás, luxus színvonalú, Radisson SAS Wellness, Golf & Konferencia szállodát, és a körülötte folyamatosan fejlődő villaparkot. 2008. április 19-én, a szezonnyitó golfverseny alkalmával került átadásra a teljesen felújított, légkondicionált klubház a klubtagok kérése szerint.

Egy rövid idézet a honlapjukról, mely az idei évre vonatkozó legfőbb tervüket említi meg a fent már beidézett klubházon kívül: "Klubtagjaink, vendégeink, a hotel vendégkörének, a villapark lakóinak a golfozás, a hatalmas vízfelület és legszélesebb körben biztosított wellness szolgáltatások mellett, immár a teniszezés lehetőségét is biztosítani tudjuk a resort részét képező hat felújított salakos pályán, ahol a tanulni vágyó, valamint a gyakorlott teniszezőket is szeretettel várjuk.

A 2008. évi fejlesztések eredményeként, már ebben az évben valósággá kell válnia, hogy a Birdland Resort minden tagja egy egységes rendszerben szolgálja ki a resort bármely részét felkereső klubtagot, vendéget, villaparki lakost stb. A resort valamennyi munkatársának, a klub tagjainak, a villapark tulajdonosainak aktív szerepvállalása mellett szeretnénk kihasználni a mintegy 100 hektáros területünkön található, Európában is egyedülálló resort nyújtotta lehetőségeket, ideértve a terület különleges állat- és növényvilágának bemutatását is."

Tehát röviden összefoglalva (a kapcsolódó honlapok anyagának segítsévégel) ezek lennének talán a legfontosabb tudnivalók a Birdland Resort kapcsán. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy golfozni nem tudok, és most sem éreztem ellenállhatatlan vágyat aziránt, hogy megtanuljak, így ezt inkább csak azért írtam le, mert jól hangzik, hogy egy golfpálya mellett nyaraltam, ami ráadásul nem is akármilyen: A Birdland Golf & Country Club pályája egy komoly kihívást jelentő, 18 lyukú, Par 72-es golfpálya. A klub 1991-ben alakult, és mára már nemzetközileg is elismert, mint az első számú 18-lyukú „Championship” golfpálya Magyarországon. A golfpálya 2005-ben 18 lyukú putting greennel és egy 14 elütős driving rang-gel bővült.

Azt viszont már senki se kérdezze meg tőlem, hogy mi a bánat az a Par 72, illetve hogy a 18 lyukú pálya miben jobb/rosszabb a nem ilyen tulajdonságokkal rendelkezőnél. Mindettől függetlenül azonban jól hangzik, főleg olyan környezetben elmondva, ahol egyáltalán nem értenek a golfhoz, de ha hatásosan adom elő, akkor olyan, mintha én meg profi lennék benne. Vagyis a teniszpálya egy fokkal közelebb áll hozzám, mert ott legalább a főbb dolgokat ismerem, csak játszani nem tudok. Szóval akkor talán a sportolási lehetőségeken túl is léphetnénk.

Nézzünk egy kis személyes véleményt is, ha már valaki sikeresen túljutott a fenti marketingszövegen (ami a kapcsolódó Birdland honlapokról lett szedve). Hogy követhető legyen a "lopkodás", így a linkek is szerepelnek a szövegben, ahonnan vannak, érdemes ráklikkolni és elolvasni. Vagy nem. Összességében látszik a helyen, hogy a hotel nem véletlenül kaphatta meg az öt csillagját (a szobákban nem voltam bent, de a többi meggyőzött). Idénre végre - gondolom a tulajdonosváltásnak is köszönhetően - elfogadható árú menüajánlattal állt elő a (huhh, ha a kezembe lenne az egyik Birdland Daily News - ahogy nincs -, akkor pontosan tudnám) Seasons étterem. Azt azonban még nem teljesen értem, hogy miért kell minden nap ugyanabból a három menüből választani? Közben egyébként egy másik idei újdonságot is megemlítettem, ez pedig a Birdland Daily News, mely naponta megjelenik és a netről is letölthető az archívum, bár ott pont a - szerintem - leglényegesebb lap nincs fent, mégpedig a plusszban belerakott napi és másnapi program.

Maga a Villapark - ahol laktunk - a magas színvonalat igyekszik továbbvinni, a hotel parkolójából továbbvezetett úton keresztül érhetőek el az első ütemben épült háromszintes és a végül épült négyszintes épületek. Ez utóbbiak már felvonóval is rendelkeznek. Minden apartmanhoz (avagy ahogy a már a Villapark TV-ből száműzütt korábbi videó említette: rezidenciához) saját parkolóhely tartozik, és az egész Birdland Resort 24 órás biztonsági szolgálat által védett. Az más kérdés, hogy a "semmi közepére" ki jönne be? Másfelől egy ekkora terület mellett, amekkora a resorthoz tartozik, nehéz, hogy a közelben legyen szomszéd (mármint olyan, ami a konkurenciához tartozik). Maga az apartmanok jól felszereltek, csupán pár apróságot lehetne megemlíteni, aminek beszerzése nem jelentene hatalmas kiadást az üzemeltető cég számára, mégis (jelentősen) megnövelné az apartman-lakásokkal kapcsolatos elégedettségi mutatókat. Szerencsére az érkezéskor mindenki kap egy papírt, melyen a főbb kategóriákban kikérik a vendégek véleményét. Az új tulajdonos szokásait - még - nem ismerem, de remélem - a korábbinál jobban - igyekszik figyelembe venni az itt leírt dolgokat.

Mára ennyi olvasnivaló egyszerre szerintem elég, holnap folytatom. Hogy mivel? Ez majd akkor kiderül.

(Képek: Birdland Resort)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése