2008. augusztus 16.

Federer olimpiai bajnok lett

Ami egyéniben nem jött össze Roger Federernek, az sikerült Stanislas Wawrinkával az oldalán. A Fedrinkának is hívott duó a Thomas Johansson és Simon Aspelin alkotta svéd kettőst győzte le a pekingi olimpia páros teniszdöntőjében, ezzel elnyerve az aranyérmet.

Amikor a legjobb nyolc között vereséget szenvedett James Blake-től, sokan már temették a hétfőig még világelső svájcit. Bár több médium szenzációként hozta le Federer kiesését, az elmúlt évre visszatekintve egyáltalán nem tekinthető egyedi esetnek, még akkor sem, ha korábban már nyolc alkalommal legyőzte Federer amerikai ellenfelét.

A svájci klasszis ugyan jobb eredményben reménykedett egyesben a pekingi olimpián, az olimpiai álmait mégsem kellett feladnia, hiszen versenyben volt Wawrinka oldalán. Az igazán nagy kihívás tegnap várt rájuk, amikor az első helyen kiemelt Bryan testvérek ellen kellett játszaniuk, akik mellesleg a páros ranglista élén állnak, míg Roger Federer mindösszesen az 562. helyen áll (Wawrinka ugyanezen a listán a 168. helyen áll). Mindettől függetlenül a döntőben végül a svájciak voltak az esélyesebbek a rutinosabb svéd riválisaikkal szemben.

A végeredmény 6:3, 6:4, 6:7 (4-7), 6:3 lett a svájci páros javára. Vagyis végül Stanislas Wawrinka oldalán Roger Federer aranyérmet szerzett, olimpiai bajnok lett. Igaz nem úgy, ahogy ő szeretett volna, de úgy gondolom ez az aranyérem is szépen csillog. A bronzéremért a svájci páros ellen a mérkőzését elvesztő Bryan testvérek, illetve a svéd párossal szemben alul maradt Clement és Llodra által alkotott francia duó mérkőzött meg. Az első szettet elvesztette, a következő kettőt azonban megnyerte az amerikai testvérpár, így a bronzéremmel vígasztalódhatnak.

A férfi egyes bronzmeccs is ma volt, itt a Federert egyéniben búcsúztató amerikai James Blake és a szerb Novak Djokovic mérkőzött meg egymással, melyből végül a szerb teniszező került ki győztesként, így bár az a tegnap Nadallal szemben elvesztett mérkőzése miatt az aranyéremért nem játszhatott, de nem kell érem nélkül hazatérnie.

A mai nap eredményei:
Férfi egyes - bronzérem
Novak Djokovic (szerb, 3.) - James Blake (amerikai, 8.) 6-3 7-6(3)

Férfi páros - aranyérem
Federer/Wawrinka (svájci, 4.) - Aspelin/Johansson (svéd) 6-3 6-4 6-7(4) 6-3

Férfi páros - bronzérem
Bryan/Bryan (amerikai, 1.) - Clement/Llodra (francia) 3-6 6-3 6-4

Női egyes - elődöntők
Dinara Safina (orosz, 6.) - Na Li (kínai) 7-6(3) 7-5
Elena Dementieva (orosz, 5.) - Vera Zvonareva (orosz, 9.) 6-3 7-6(3)

Női páros - elődöntők
Medina/Ruano (spanyol, 4.) - Yan/Zheng (kínai) 6-4 7-6(5)
Williams/Williams (amerikai, 2.) - Bondarenko/Bondarenko (ukrán, 6.) 4-6 6-4 6-1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése