2007. november 19.

Bockbier

Szombaton Bockbier a FürstenBräu-ban. Érdekel valakit? Mert én szívesen elmennék, de egymagamnak nem akartam asztalt foglalni, elég cikin nézne ki. Szerintem ugyanis mutatkozik akkora érdeklődés majd rá, hogy praktikus előre asztalt foglalni rá. Szóval, akit érdekel, jelentkezzen. Aki esetleg nem tudná, hogy mi az a Bockbier (baksör), a Wikipedia szócikkéből elolvashatja. Pusztán azért kérdem, hogy érdekel-e valakit, mert engem érdekelne, és ha jelentkezik még rajtam kívül valaki, akkor vissza is utazom szombat estére, de ha csak egyedül lennék, akkor lehet inkább kihagyom, és vissza is csak 1-2 nappal később megyek. És mint mondtam, valószínűleg másokat is érdekel, a hely pedig véges, így mielőbb javasolt lenne asztalt foglalni, hogy ne csak a többieket bámulni mehessen be az ember.

Az első helyen kiemelt, címvédő svájci Roger Federer nyerte - három játszmában 6:2, 6:3, 6:2-re - a férfi teniszezők 4,45 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupáját, Sanghajban, miután a döntőben legyőzte David Ferrert. A tornát gyengén kezdő svájci világelső a vasárnapi fináléban egy pillanatig sem adott esélyt az eddig remeklő spanyolnak és három sima játszmában nyert. A negyedik Mesterek Kupája-diadalát arató Federernek ez volt pályafutása 53. tornagyőzelme.

Sok ideje azonban nincs Roger Federernek a pihenésre, ugyanis hamarosan kezdődik Pete Sampras elleni sorozat, melyet sajnos nálunk nem közvetítenek, az amerikai Tennis Channel közvetíti csak, mely egy összehasonlítást is készített a sokáig világelső Samprasról, illetve a jelenlegi világelső Federerről. Ugyanitt szavazni is lehet, illetve látható a közvetítések időpontja.

A héten várom - bár határidő alapján lehet a jövőhét is belefér, nem számoltam utána - a főiskola válaszát két ügyben is. Egyfelől a közéleti ösztöndíjnak az eredményhirdetését. Bár lehet továbbra sem nyerte el a tetszésüket az ajánlás, pedig immár tényleg igyekeztünk olyant összehozni, amiben konkrétabb időmeghatározások is szerepelnek. Emellett a szociális támogatásra is adtam be fellebbezést, ennek is kíváncsi leszek az eredményére. Igyekszem mindkettőhöz pozitívan hozzáállni, de ha egy pályázat ítélete ellen fellebbezni kell, illetve ilyennel utasítanak el egy ajánlást, hogy általánosságban szólt csak az igazolás, ott sok reményt nem fűzök hozzá. Emellett pedig kívánom, hogy ne legyen igazam.

A marketing osztálynál melyik naptár szerint mérik az időszámítást? Mert így november közepéig-végéig sem telt el az egy hónap a nyári megbeszélés óta. Pedig voltak elég nagy tervek, mint például egy felvételis blog. Avagy ezt végül más csinálja meg? Továbbá felmerült bennem a kérdés így, hogy lassan végre tényleg elkészül az új fürstenfeldi honlapunk technikai fejlesztése, hogy ezt csak így simán nesze, itt a forráskód, tedd hozzá az arculatot szlogennel kapja meg a felelős, avagy valami egyeztetés (prezentáció?) lesz hozzá, mellette? Mert én logikusnak tartanék azért lassan egy újabb beszélgetést a marketingigazgazóval, miután nyáron még annyi mindenben érezte úgy, hogy partner lehetek. (Nem tragédia, ha meggondolta magát, csak akkor mondja meg)

[Frissítve] Boldog születésnapot Szitás Gábor!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése