2007. október 14.

Langyos víz

Tegnap este elvoltam a FürstenBräuban. Gyűjteni kell a koronákat :) Sajnos végül egyedül mentem. Ugyan invitáltam pár embert, de úgy látszik a mostani társulatnál nem igazán nyerő a hely. A jelek szerint, ha kimozdul a társulat, akkor inkább mennek táncolni a Garfield-ba, mint beülnek beszélgetni pl. a FürstenBräuba. Bár ki tudja, lehet mennek, csak engem nem hívnak. Igazából itt a kollégiumban is hiányolom a hasonló estéket, amilyenek korábban még megvoltak. Pedig felszerelkeztem rá egy jó kis szekszárdi borral is.

Úgy látom azonban, hogy most a korábbiaknál jobban széttagozódik a társulat. Néhányan vannak az alagsori teremben, ők bizonyára jól elvannak. És van egy másik csoport, aki nem rajong azért a légtérért, ahol vágni lehet a füstöt, így kirekesztődik. Az, hogy e két csoportban van-e további klikkesedés, az már más kérdés, az adott csoportra tartozik. Én eddig úgy gondoltam, hogy a "Kelleren-túli" társulatból pár emberrel sikerült egész jó kapcsolatot kialakítanom. A minap azonban elgondolkodtam az egyiken ezek közül. Úgy gondoltam ugyanis, hogy jól elvagyunk, a felszín ezt is sugallja, azonban a háttérben kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy ha akartam valamit ettől a kapcsolattól, akkor némileg pulikutya módjára kellett utánuk rohannom. Emiatt az ambivalencia miatt így inkább tűnik langyos víznek ez a kapcsolat, mint egy fejlődőképes barátság első lépcsőfokainak.

Csak remélni tudom, hogy nem marad langyos víz ez a kapcsolat, mert bevallom, sajnálnám. De a pulikutya szerepet nem fogom betölteni érte. Barátság, értelmes kapcsolat csak egyenrangú felek között lehet. Majd meglátjuk mi lesz belőle. Neveket szándékosan nem írtam, mert nem szeretném a hátuk mögött, mégis a nagy nyilvánosság előtt kibeszélni őket. Másokat a hátuk mögött kibeszélni nem szép dolog.

Kata! Várlak vissza mielőbb. Végre lesz partnerem, akivel mehetek a FürstenBräu-ba. Te vagy az utolsó reményem, mint láthatod a többiek cserben hagytak (e téren). Mellesleg jobbulást, illetve remélem már jobban vagy, és akkor már nincs is szükség erre a jókívánságra.

5 megjegyzés:

  1. A langyos víz kapcsolathoz pár gondolat: Remélem nem mondtam (írtam) elhamarkodottan túl negatívat erről a kapcsolatról. Talán az elmúlt napok átlag alatti hangulata oda-vissza segítette, hogy ezt a képet lássam, amit fentebb írtam.
    Továbbra is bízom benne, hogy az elkövetkező napok megadják a választ, hogy hogyan áll és miről szól ez a kapcsolat.

    TyBoR

    VálaszTörlés
  2. Hurrá! Megjött Kata! Remélem a következő hét kötelező programja lesz a FürstenBräu. Az lehet csak egy vágyálom marad, hogy más is csatlakozzon majd hozzánk.

    TyBoR

    VálaszTörlés
  3. szia tibcsi,timcsi vagyok, én nem vagyok veletek fürstenfeldben, én Magyarországon vagyok és véletlenül rátaláltam a blogodra amit nagyon érzékinek és őszintének tartok. mindenféleképp fogom nézni a blogodat és szolok még a julcsi barátnőmnek is itten máriapócson. rakjál fel drága tibcsim magadrol sok sexy képet vagy fotot, kinyomtatom és csinálok egy tibcsi falat a szobámban. esetleg a számodat is oda adhatod majd feltöltöm a telefonkártyámat, gondolom nem ócsó! várom szép lelked őszinte írásait és mielöbbi találkozásunkat! pusy , csók : timcsók

    VálaszTörlés
  4. A langyos vízhez nekem is lenne pár gondolatom. Vicces ahogy véleményt alkotsz olyan dolgokról amiről igazából fogalmad sincsen ill. legalábbis nem túl sok. Ezzel csak az a baj, hogy még nyilvánosságra is hozod, a nem reális véleményed és azok az emberek akik olvassák a blogot(tanárok, diákok) ez alapján alkotnak véleményt a fürstenfeldi helyzetről. Holott igazából szerintem -remélem nem veszed sértésnek- de a társasági életről Te tudsz legkevesebbet. Az is abszurd, ha problémád van valamivel kapcsolatban elöbb küldesz e-mailt vagy írod ki a blogodra mintha ezzel akármit is megoldottál volna. Tudom ez a 21.század de akkor is olykor-olykor a klasszikus "megbészelem talán vele" módszer jobban beválik. Szemtől szembe, nem pedig egyoldalúan az én saját véleményemet hangoztatom és ráadásul az interneten közzé is teszem.
    A csoport klikkesedését is másképpen látom kicsit mint Te. Szerncsére egyre többen járunk le és egyre többen vagyunk, ha hiszed ha nem azzal a céllal méghozzá, hogy beszélgessünk. Mi is szeretjük a sört, akárcsak Te azzal a különbséggel míg Te megiszol egyet a Fürstenbrauban 3 euroért, mi addig kettőt iszunk a harmadáért. Igen lennt a klubhelységben, ahol még olyan zenét is hallgathatunk amilyet szeretünk, közben beszélgethetünk, kártyázhatunk...Ja és cigizhetünk. Különben is ha engem érdekel egy ember társasága, kíváncsi vagyok rá, szívesen beszélgetnék vele az a legkevesebb, hogy elviselek egy kis füstöt azért hogy jólérezzük magunkat.Maximum kicsit büdi lesz a ruhám másnap de úgyis kimosod.Vagy nem?
    A lennti klubban kb. 3-4 ember nem volt még az egész társaságból és ebből a pár emberből Te vagy az egyik.Egyszer nem jöttél még le beszélgetni, de még le sem néztél.Ill. gondolom igen amikor senki sem volt ott, onnan tudod, hogy vágni lehet a füstöt. Hidd el sok nemdohányzó ember jár le oda, csak azzal a különbséggel, hogy tudják ezt a dolgot tolerálni.
    Tényleg nem sértésnek vagy bántásnak szántam a mondandómat, de amikor leülsz a géped elé és véleményt formálsz valamiről győződj meg róla valóban úgy van e, és ha még be is bizonyosodik, hogy valóban úgy van akkor is gondolkozz el megéri e kiírni a blogra és nem szítasz e vele feszültséget.
    Egyszer majd gyere le, nézd meg azért ,hogy mégis milyen a lennti élet azaz a "Kelleren inneni".
    Ja és hozd a bort is mert azt is szeretjük...
    Minden jót!
    szitu. (zimmer zwei)

    VálaszTörlés
  5. A megosztottságról írt gondolataim nem pusztán az én véleményem, másoktól is viszont hallottam. Talán annyira hangosan nem mondták, hogy az alagrosba is lehallatszon. Én csak örülök, ha tévesen látom a dolgokat, és minél kevesebb valóságalapja van a leírtaknak.
    Pusztán a blogom alapján véleményt alkotnia bárkinek kár lenne. A blogírás egy szubjektív műfaj. A személyes blogok lényege, hogy az ember szubjektív véleményét megosztja a többiekkel. Akit ez érdekel az elolvassa, akit nem, az keres más honlapot, amit böngésszen. Mindemellett mindenkinek lehetősége van - akár online, akár offline - a véleménye kifejtésére. Sőt, a szólásszabadság útján egyenesen joga is fűződik hozzá.
    Ha valaki úgy dönt, hogy a beszélgetés érdekében szív egy kis cigifüstöt és a passzív dohányzással pár gondolatért rombolja az egészségét... tegye! Mindenkire rá van bízva a döntés. Ugyancsak mindenkinek egyéni joga eldönteni, hogy hol és mennyiért iszik sört. Én a hely hangulata miatt inkább áldozok alkalmanként valamivel többet e célra. (Kétségtelen, én hetente egyszer teszem ezt, akinek sűrűbben van erre igénye, az más helyzet, hiszen egy szinten túl valóban finanszírozhatatlan, legalábbis ésszerűtlen)
    A vágni lehet a füstöt az egy jól hangzó szófordulat egy nemdohányzótól egy dohányzó légtérre. Hasonló jelzőt használtam már a FürstenBräu dohányzó részére is, amikor sokan cigiztek, ebből kár nagy ügyet csinálni.
    A blogban írt dolgokról igyekszem minden esetben meggyőződni, sőt személyes blog létére szűrten és objektíven írni, de olykor úgy gondolom, hogy a személyes és szubjektív üzeneteknek is helye van. Indulatot szítani eddig sem akartam és ez után sem áll szándékomban. Ha valaki mégis bármikor úgy érzi, hogy ez megtörtént, akkor le kell ülni és megbeszélni. Könnyen megeshet, hogy csak rosszul fogalmaztam, illetve vmit félreértett a másik fél. És mivel emberek vagyunk így hibázhatunk és tévedhetünk is. Ez igaz a blogírásra is.

    TyBoR

    VálaszTörlés