2007. augusztus 15.

Egyeztetés

Sűrű pénteki programom lesz. Reggel fél nyolcra jön fel hozzám egy barátom, mert tantárgyfelvétel lesz náluk, nekik pedig nincs otthon internet. Eközben én fél kilencre megyek a kórházba a szokásos fizikoterápiás kezelésemre. Ezzel végzek fél tízre, ekkor közösen indulunk Székesfehérvárra, ahol 11-kor találkozom a főiksola marketing igazgatójával, egyeztetni a honlappal kapcsolatban.

Ha már szóba került a tantárgyfelvétel: nekünk is hamarosan itt lesz. Kérdés, hogy akik egyéni tanrenddel Fürstenfeldben maradtak, ők mit vegyenek fel? Mármint gondolom az egyik székesfehérvári csoportba jelentkezzenek be, a tanár pedig miután megkeressük tudni fogja, hogy itt kint tanulunk, de: Van két tantárgy, két kötelezően választandó, ahol kérdés, hogy bármelyiket választhatjuk-e, avagy van erre vonatkozó megkötés számunkra? Az egyik ugye az az országismereti kötvál, ahol eleve "jóváírásban" részesülünk az egy évvel ezelőtti utazgatások és beszámolók okán. Kérdés, hogy ez a jóváírás melyik tárgy felvétele esetén történik, illetve automatikus-e, avagy kérnünk kell. Másik tantárgy a nyelvészet, ahol van nyelvszociológia és von Pronem zum Satz előadás is. Bármelyiket választhajtuk??

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése