Orvosom az osztályt vezető főorvos, Professzor Dr. Nagy Attila volt, aki örült, hogy végül a műtét mellett döntöttem. Mivel a Szekszárdi Kórházból hozott vérképem kicsit aggasztotta, így végül már a befekvésemmel egyidőben elkezdtem kapni az infúziókat. Természetesen mindezt csakis annak érdekében, hogy műtét közben - és után - semmilyen komplikáció, probléma ne legyen. A műtétet egyébként mára ütemezték be, akkor is harmadik voltam a sorban, vagyis olyan dél körül kerülök a műtőbe. Mivel hosszadalmas műtétről és azt követő ágyban fekvésről beszélünk, így kiélvezhettem a beöntés és katéter minden örömét. (Van egyáltalán neki olyan) Valamint mivel bélműtétről beszélünk, így a ne együnk (és igyunk) közel egy hétig semmit esete is érvényes volt rám. Hát ez van, ezt kell szeretni.2007. július 5.
Az első napok
Orvosom az osztályt vezető főorvos, Professzor Dr. Nagy Attila volt, aki örült, hogy végül a műtét mellett döntöttem. Mivel a Szekszárdi Kórházból hozott vérképem kicsit aggasztotta, így végül már a befekvésemmel egyidőben elkezdtem kapni az infúziókat. Természetesen mindezt csakis annak érdekében, hogy műtét közben - és után - semmilyen komplikáció, probléma ne legyen. A műtétet egyébként mára ütemezték be, akkor is harmadik voltam a sorban, vagyis olyan dél körül kerülök a műtőbe. Mivel hosszadalmas műtétről és azt követő ágyban fekvésről beszélünk, így kiélvezhettem a beöntés és katéter minden örömét. (Van egyáltalán neki olyan) Valamint mivel bélműtétről beszélünk, így a ne együnk (és igyunk) közel egy hétig semmit esete is érvényes volt rám. Hát ez van, ezt kell szeretni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése