2007. május 13.

Repülő BMW-modellek

Két és fél éves együttműködés után megvált edzőjétől, Tony Roche-tól Roger Federer, a férfi teniszezők világranglistájának éllovasa. "Köszönöm Tonynak az elvégzett munkát. Hálás vagyok azért, hogy áldozatot hozott értem, hiszen gyakran otthonától, Ausztráliától távol utazgatott velem" - fogalmazott honlapján a bázeli klasszis, aki az utóbbi hetekben önmagához képest gyenge teljesítményt nyújt. Roche korábban Ivan Lendl és Patrick Rafter trénere is volt. A 25 éves Federer ezen a héten már a nyolcaddöntőben búcsúzni kényszerült a római tornán, s ez már a negyedik viadala volt sorozatban, amelyet nem nyert meg. "Nem tudom mi a gond, ki kell elemeznem a hibáimat" - mondta. A svájci csillag eddig 10 Grand Slam-diadalt aratott, ezekből hatban Roche-nak is része volt. Az egyetlen GS-torna, amelyet Federer még nem tudott megnyerni, a francia nyílt bajnokság május 27-én kezdődik. A teniszező egyelőre nem nevezte meg az ausztrál szakember utódját. (FigyelőNet, MTI)

Saját valóságshow-t követel magának Fekete Pákó. A didikirály úgy véli, ez neki való feladat lenne, és százszor jobban csinálná, mint Győzike, éppen ezért csúnyán beszólt a roma showmannek. Új üstökös látszik feltűnni a magyar realyity show-k világának egén. Eddig Győzike volt Magyarországon a műfaj állócsillaga, de az ő csillogását hamarosan sötétség fedi el. Fekete Pákónak ugyanis nem titkolt szándéka, hogy a didik, és a Megy a gőzös Kanizsára után egy valóságshow sztárjaként akarja kipróbálni magát. A hír (?) folytatása itt olvasható.

Az elvileg egyenételeket kínáló nemzetközi gyorséttermeink is zsírosabbak - a magyar konyha mellett - a többinél. Legalábbis ezt állapította meg az a dán kutatás, amely szerint akár 40 százalékkal zsírosabb lehet a nálunk kínált csirkeszárny, mint ugyanazon cég terméke más országban. A Nemzetközi Elhízástudományi Társaság elnöke egyenesen szerencsejátéknak nevezte a gyorsétkeztetést. A McDonald's már változtatott a kutatás óta az olajon, a KFC is ezt ígéri. A cikk teljes terjedelmében itt található.

Kifejezetten a fiatal orosz milliomosok pénztárcáját célozza meg a Boeing Business Jets legújabb magánrepülőivel. A cég a BMW amerikai dizájncsapatával közösen olyan parkolóval, szaunával ellátott VIP Boeing 787-eseket készít, amelyek az újgazdag fiatalok második otthonai lehetnek. A BBJ a BMW-jetekkel kifejezetten a harmincas éveiket taposó, orosz gazdagokat célozza meg, akik előszeretettel villogtatják anyagi helyzetüket. A német autómárka tervezőcsapata ennek megfelelően számos átlátszó elemet (falakat és padlót) épített a magánrepülők belsejébe, alkalmat adva például arra, hogy az utasok a gép belsejéből tekintsék meg a tulajdonos "padló" alatt parkoló négykerekűit. A teljes cikk itt olvasható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése