2010. szeptember 22.

Vár Székesfehérvár

Rég jártam Székesfehérváron, még átutazóként sem vitt nagyon arra az utam. Jó érzés lesz így hát holnap ismételten Fehérvárra menni. Két dolgot nem szeretek csak a székesfehérvári úton. Az egyik Sárbogárd. (Bocs sárbogárdiak...) Hosszú település, mindig az az érzésem, hogy soha nem lesz már vége. Valami elkerülő igazán épülhetne. Ráadásul még kifoghat sorompót is az arra utazó. Ha csak jön/megy a vonat, az nem különösebben gond, sokkalta nagyobb fennakadást okoz, amikor ide-oda állnak a mozdonnyal, volt már, hogy emiatt tíz percet is várni kellett. Meg ráadásul még ekkor sem menekültünk a településtől, mert utána is egy külvárosibb szakasz jön hetvenes korlátozással.

A másik település nevét mindig elfelejtem, de ez az a hely, ahol egyszer feltúrták végig az utat, és amíg rendszeresen jártam arra, addig még nem sikerült megoldaniuk, hogy az újraaszfaltozott rész (no meg még persze a csatornafedelek is) a régi résszel egy szintben legyen. Pedig már 3-4 próbálkozás volt, de inkább mindig csak rosszabb lett. Csak remélni tudom, hogy azóta már úrrá lettek ezen a problémán, mert végülis ez egy forgalmas útszakasz, és nem egy utolsó utáni település a semmi közepén. 

A cím egyébként annyi pontosításra szorul, hogy természetesen az egész város nem vár, csak a volt fősulim, azon belül is KL. (Ahogy ő írná alá :-)) Tudtátok egyébként, hogy költözködés volt a KJF-en? Már nincs tanszék az Ybl épületben (talán már Ybl épület sincs a KJF égisze alatt? Most már pl. a Német Tanszék is az A épületben található a harmadik emeleten.

Jut eszembe, ki ismeri Kádár Viktort (avagy tapsihapsi, ha úgy többet mond) a KJF-ről? Ő a mayor az A épületben a Foursquare-en. Sőt, a Szelidi-tóé is. Hmm... régen de sokat jártunk oda. Ha megpróbálnám megszámolni, akkor valószínűleg kiakadna a képzeletbeli számláló. Így inkább nem is teszem. De aztán sajnos kezdett nem olyan jó hely lenni, majd végül igazán rossz lett. Nem tudom, mostanában milyen állapotban lehet. Bár a strandszezonnak vége, így minden is, de jövőre az akkori mayortól meg lehet majd kérdezni.