2010. február 24.

ATP Dubai: Kiesett Murray

A torna egyik esélyesének tartott Andy Murray három szettben, 7-6(3), 4-6, 6-4-re kikapott a szerb Janko Tipsarevic-től. Igazság szerint aki látta a hétfői és a mostani mérkőzését is a skótnak, szerintem egyáltalán nem lepődött meg ezen, ugyanis nem úgy játszott, mint akin az látszik, hogy igazán érdekelné meddig is jut el a tornán. Erre egyébként ma megkaptuk a választ, eddig. A mai győzelmet Tipsarevic jobban megérdemelte.

Ezzel szemben a tornának immár egyértelmű favoritjának számító Novak Djokovic bebiztosította továbbjutását, igaz minderre három szettre volt szüksége az ugyancsak szerb Troicki ellenében. Tsonga személyében ma az utolsó francia is búcsúzott (egyéniben) a tornától, miután 7-5, 6-3-ra legyőzte őt a horvát Ljubicic. Ma sem maradhattunk sajnos sérülés nélkül, 3-6-ra elbukott első szettet követően a bal csuklója miatt feladta Davydenko a mérkőzését, ezzel Berrer továbbjutott.