2010. január 3.

CSU

CSU, azaz Crime Scene University, mely ma már a 3. részéhez ér - ismét - az Investigation Discoveryn. Ami miatt most ajánlom Dr. Robert Shalerrel és tanítványaival foglalkozó 6 részes ismeretterjesztő sorozatot, mert a mai részben lesz látható az eset kapcsán egy Chrysler Stratus. Ami valójában ugye nálunk szerepel ezen a néven, ott vagy Chrysler Cirrus vagy Dodge Stratus, illetve akár Plymouth Breeze. Ezek ugyanis lényegében egyformák, de ez utóbbit kizárnám, ha pedig jár erre egy szakértő, aki látta az adott részt is, majd jól megmondja, hogy melyik autó is látható a CSU-ban. Mivel kép szinte kizárt, hogy fellelhető róla a neten, nekem pedig nincs már kártyám a gépemben, amivel tudnék képet csinálni róla, így marad egy fotó Dr. Shalerről illusztrációként. Ja igen, 11:50-től és 19:20-tól látható ma, és még párszor ismételve a héten az említett rész.