2009. november 12.

Sérülése ellenére Murray jutott tovább

Az utolsó másodpercekig kérdéses kimenetelű mérkőzésen, 2 óra és 13 perc játékot követően jutott tovább Andy Murray. A mérkőzés a szerdai program jelentős csúszása miatt csak éjfél előtt kb. fél órával kezdődhetett el, és ezekben a pillanatokban ért véget. Az első szettet még különösebb probléma nélkül hozta a skót. Elvette Blake adogatását, aki azonnal visszabreakelt. A skót azonban később újabb breaknek köszönhetően 6-3-ra behúzta ezt a szettet.

Azonban meghúzódott a lába a skótnak, mely a mérkőzés előrehaladtával egyre inkább éreztette a hatását. A második szett már szorosabbra sikerült, melyben break sem született, így rövidítés következett. Itt az amerikai ki tudta vívni, hogy döntő szettet játszanak.

Az utolsó szett képe sem változott abban az értelemben, hogy nem tudta egyikük sem elvenni a másik adogatását, így tie break következett. Itt Murray többször is előnyt szerzett, amit azonban később Blake rendre visszavett. A döntő pillanatokban azonban hibázott az amerikai. A mérkőzést így 6-3, 6-7(5), 7-6(4)-re Andy Murray nyerte meg.

Hosszú regenerálódásra azonban nincs ideje a negyedik helyen kiemelt skótnak, hiszen már ma ismét játszania kell a programkiírás szerint legkorábban 5 órától Radek Stepanek ellen az 1-es pályán. A cseh Victor Troicki ellen 6-4, 6-0-ra nyerve jutott be a következő fordulóba. Ha nem javul Murray sérülése, akkor akár még a továbbjutásra is komoly esélye lehet Stepaneknek.