2009. május 15.

Boldog Születésnapot Andy Murray!

Ma ünnepli 22. születésnapját Andy Murray skót teniszező, amelyből már logikusan kikövetkeztethető, hogy 1987. május 15-én született, Glasgow-ban. A hét elejétől immár ő a világ harmadik legjobb teniszezője jelenleg, legalábbis ha az ATP ranglistájára nézünk. Május 11-én 8990 pontja volt Murraynek, amellyel 70 ponttal megelőzi a korábbi harmadik Djokovic-ot. A második helyezett Federer előnye 1180 pont.

Murray 2005-ben lépett a profik közé. Eddigi pályafutása során 11 egyéni ATP tornagyőzelmet szerzett, közülük hármat Masters-tornán ért el. Legjobb teljesítményét Grand Slam-tornákon a 2008-as US Openen nyújtotta, ahol bejutott a döntőbe, többek között a világelső Rafael Nadalt is búcsúztatva. A döntőben három szettben kikapott Roger Federertől. Testvére, Jamie jelenleg az egyik legjobb brit páros játékos.

Andy Murray jelenleg a Mutua Madrilena Madrid Open elnevezésű ATP World Tour Masters 1000-es versenyen vesz részt. Az első fordulóban nem kellett játszania, a másodikban Simone Bolelli ellen nyert 7-6(9), 6-4-re. A következő fordulóban Tommy Robredo volt az ellenfele, ellene ugyancsak nyert 7-5, 6-1-re. Ma az esti sáv második mérkőzése lesz az Andy Murray - Juan Martin del Potro találkozó. Hmm... Szülinapján igazán meg kellene nyernie :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése