2009. április 3.

Kiesett a világelső!

Hatalmas meglepetés született a miami tenisztorna mai első negyeddöntőjén. A spanyol Rafael Nadal és az argentin Juan Martin del Potro játszott egymás ellen. Korábban négy alkalommal találkoztak, és eddig mindet a spanyol világelső nyert meg, az argentin eddig szettet sem tudott nyerni ellene. Az előjelek alapján tehát sima Nadal győzelem volt prognosztizálható a mai találkozójukon is. Del Potro azonban már az elején meglepetést okozott, amikor az első szettet 6-4-re sikerült megnyernie, ezzel már egyértelműen felülmúlva korábbi teljesítményét a világelsővel szemben.

A második szettben a papírforma érvényesült, 6-3-ra Nadal hozta a szettet, majd a harmadikban is 3-0-ra vezetett, ami jelen esetben kettős breakelőnyt jelentett. Del Potro azonban nem adta fel, sikerült visszajönnie a mérkőzésbe, a döntő szett sorsáról rövidítés döntött. A tie break-ben is az argentin került jobb helyzetbe, 6-3-as eredmény után bár Nadal adogathatott kétszer, de ha itt nem sikerül elvennie a spanyol adogatását, egy mérkőzéslabdája saját adogatásból még akkor is marad. Bár számos mérkőzéslabdát hárított ezúttal is a mérkőzés folyamán Nadal, ezúttal ez a bravúr már nem sikerült.

Hatalmas szenzációval ért tehát véget a mérkőzés, Juan Martin del Potro először nyert szettet Rafael Nadal ellen, majd első alkalommal a mérkőzést is sikerült ellene játszva megnyernie. Jutalma az elődöntőbe jutás, ahol Andy Murray vagy Fernando Verdasco ellen játszhat majd. Erről a hamarosan kezdődő, mai második negyeddöntő dönt majd. A másik ágon Roger Federer - Novak Djokovic elődöntőt tartanak majd.

A negyeddöntő végeredménye:
Juan Martin del Potro (argentin, 6.) - Rafael Nadal (spanyol, 1.) 6-4, 3-6, 7-6(3)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése