2008. december 10.

Ilyen volt Bécs

Sorozatban negyedik, egyben utolsó bejegyzésem következik a hétfői bécsi kirándulásunkról. Sajnos bár még reggel az utolsó pillanatik kis esőt írt délelőttre a Wetter.at, valójában Bécshez közeledve az autópályán jelentős zivataron mentünk keresztül. El kell ismerni, hogy a városban már hol esett (ekkor nagyon), hol pedig nem, tehát átlagban lehet tényleg kijön a kis eső. Délutánra valamennyire igyekezett felszakadozni a felhőzet, kisebb-nagyobb sikerrel ezt meg is tette. A szél délelőtt sajnos nagyon fújt, délutánra azért már alábbhagyott.

A korábban jól bevált dolgokat alkalmazva mi is a P+R Siebenhirten parkolóházban álltunk meg, majd az U6-tal Längenfeldgasse állomásig mentünk, ahonnan az U4-gyel továbbutazva kijutottunk a Schönbrunni kastélyhoz. Itt is volt egy kisebb karácsonyi vásár. A múzeumi részt nem, csak a kertet néztük meg. Némileg korlátozottan. Egyfelől a kedvezőtlen időjárás miatt, másfelől ez igazán nyáron szép, nem ilyenkor. Ezt követően ismét U4, irány Karlsplatz. Itt is egy kis vásárba botlottunk, megnéztük a Szecessziós épületet és az Operaházat, majd az erős szél miatt kicsit rövidítettünk a programon. A Stephansplatzot is érintő séta törlésre került, helyette U2, Rathaus.

Itt számomra meglepetés volt, hogy csak egyetlen - igen 1 (!) - helyen volt Ofenkartoffel (ami egy tavaly felfedezett szójáték kapcsán akár Offenkartoffel is lehetne), mindenhol inkább lángos volt kapható. Ez azért meglepő, mert a tömeget figyelve a beszélgetésekből kiderül, hogy sokan pont ezt keresték. Szerencsére punch téren nem volt ilyen visszafejlődés, melyet a kissé hidegre sikeredett nap után/közben jó volt szorongatni ;-)

Ezt követően a közvetlen közelben lévő látványosságokat gyorsan megnéztük, majd tömegközlekedés ismét és irány haza. Sajnos a hűvös időjárás miatt az éjszakai Rathausplatz-nézés érdeklődés hiányában idén elmaradt. Majd inkább előveszem a tavalyi képeket, és megnézem azon, hogy miként is néz ki a karácsonyi vásár villanyfényben. Illetve jövőre is lesz még Christkindlmarkt am Rathausplatz, és talán akkor már az idő is jobb lesz, mint amilyen most volt. Jut eszembe: a tavalyi képek itt nézhetők meg, vagyis a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központjának Fotóalbumában.

2 megjegyzés:

  1. Grüß Gott TyBor!

    Sajnálom, hogy ilyen időjárást fogtatok ki, de azért gondolom nem bántátok meg, hogy elmentetek Wienbe.
    Az tényleg meglepő, hogy csak egy helyen lehetet Ofenkartoffelt venni. Biztosan tudták, hogy Gábor és én (a két nagy Ofenkartoffel evő) idén nem jövünk - sajnos, de jövőre már lehetséges, hogy beütemezzük.
    Szép estét még!

    Tschüß!
    Ferenc (H II.)

    VálaszTörlés
  2. Hello!

    Nem, dehogy, én legalábbis biztos nem bántam meg :) És szeretnék jövőre is menni, majd kiderül, hogy valóban így is lesz-e. És talán akkor az időjárással is több szerencsém lesz.

    Szép estét!

    TyBoR

    VálaszTörlés