2008. november 3.

Odaát hogyvoltok listája

Bár ez alapvetően nem Odaát-blog, mégis egy újabb elemmel bővült a napokban az oldal, mely az említett sorozathoz kapcsolódik. Össze lett gyűjtve a Hogyvolt blogon eddig publikált Odaát hogyvoltok listája a könnyebb elérhetőség és átláthatóság végett. Ez jobb oldalon a Supernatural TV ajánló box alatt kapott helyet. Hogy ne legyen túlzsúfolt az az oldal, így az Ezeket (is) olvasom rész átkerült a bal hasábba. A listát természesen igyekszem majd folyamatosan frissíteni, amint kikerül új hogyvolt a témában a fent elmített blogba. Addig pedig gyorsan behozom a lemaradásomat, és megemlítem azt a két részt, melyről eddig még itt nem esett szó.

A második évadból eddig csak az első részről esett szó, így haladjunk sorban, lássunk először a második rész hogyvoltjából egy rövid ajánlót, mely rész egyébként magyarul A bohóc, angolul Everybody Loves A Clown címet viseli:
(...) A hölgy azonban hamar levágja a nevekből, hogy ők bizonyára John W. fiai, így ő is bemutatkozik illedelmesen: Ellen vagyok, az a szöszi meg a lányom, Jo. És ha már ilyen jól összebarátkoztak, rá is térnek a lényegre, vagyis hogy miben szeretett volna segíteni Apának. Természetesen a Démon ügyében, mi másban. Sam és Dean meghökkenve nézik, hogy ezt vajon honnan tudja a hölgyemény. Honnan, honnan? Onnan, hogy van egy kocsmája, amit gyakran látogatnak démon vadászok – mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga… Na akkor már csak az a kérdés, hogy miért is szorulna John Ellen segítségére. Ellen erre felhúzza magát, hogy neki ugyan ne tegyenek szívességet, de biztos benne, hogy John nem küldte volna ide őket, ha nem lenne fontos az ügy. A fiúk hallgatagságából azonnal megérti, nem John küldte őket, sőt, ha itt vannak, bizonyára nincs túl jól a papa. Hát bizony. És mivel a srácok azt gyanítják, a Démon ölte meg, jó lenne, ha végre kibökné, miben tud segíteni. Ellen semmiben, ellenben Ash igen. Ash? Az meg ki? A biliárdasztalon szunyáló, furahajú fickó. Jo szerint egy zseni. Arra befizetünk. (...)
A teljes írás itt olvasható. A harmadik részhez kapcsolódó bejegyzésből, mely a Vérszomj (angolul Bloodlust) készült, szintén egy rövid részlet:
(...) Egy gyárban/fatelepen járkál Gordon barátunk. A nagydarab őr meghallja a hangokat, és körülnéz, de eléggé bizonytalan léptekkel járkál, szerintem, be van fosva rendesen. Halálra is rémül egy madártól, pedig jobban kellene félnie Gordontól, aki már a háta mögött áll. Éjjeliőr bácsi bizony vámpír, és verekedés közben bekapcsolja a bazi nagy körfűrészt. Itt már tudjuk, valaki csúnya halált fog halni általa. Először azt hinnénk, Gordon lesz az, mert már húzná a fejére a fűrészt, de akkor a tesók megmentik. Dean ledöfi a dögöt, majd a fűrésszel levágja a vámpír fejét. Arcát beteríti a vérpermet, és hát én inkább tőle félnék az arckifejezése miatt, mint a vámpírtól. Sam bizonytalan, már szinte rettegő arcot vág, Gordon vigyorog, nyomás inni. (...)
A teljes hogyvolt itt olvasható. Aki pedig még mindig nem unta meg a sorozatot - nem mintha meglehetne :) - és emellett németül is tud, ajánlom figyelmébe az esti részeket a Pro7 műsorán. Magyarul A vírus és Az űzött vad címet viseli a két rész, melyek szerintem a jobb részek közül valók. Igazság szerint az évad mélypontján, az általam - és mások által is - a második szezon leggyengébb részén, a Szőkék előnyben című epizódon túl vagyunk, tehát innentől bármelyiket érdemes megnézni. Aki a ma esti részeket választaná, a jobb oldali hasábban megtalálhatja, hogy mikor érdemes a TV-t bekapcsolnia.

Zárásként - hogy maradjunk a Supernatural témakörnél - az Amerikában csütörtökön adásba kerülő negyedik évad hetedik részének ajánlója. A rész egyébként a Wishful Thinking címet viseli.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése