2008. szeptember 8.

Murray jutott a döntőbe

Szenzációs játékkal, egy Grand Slam döntővel felérő színvonalú játékot követően a hatodik helyen kiemelt brit Andy Murray jutott be a felső ágról az amerikai nyílt teniszbajnokság holnap estére áttolt döntőjébe. Négy fantasztikus szett, hihetetlen izgalmak, szoros és kiélezett küzdelem, és egy esőszünet miatt félbehagyott játék. Ezek a főbb szavak, amit eszembe jutnak, ha visszagondolok a mai, illetve tegnapi napra.

Eredetileg ugyanis tegnapra volt beütemezve a mérkőzés, és az előre prognosztizált eső miatt nem a Federer-Djokovic összecsapást követően, hanem egy órával annak kezdetét követően, a másik pályán kezdték meg a küzdelmet. Igazából ebben az esetben nem értem, hogy egy órával korábban nem látszott-e, hogy nem lehet tovább várni az eső miatt, és emiatt miért nem kezdhették együtt a két mérkőzést. Sebaj, úgy gondolom ezért a mérkőzésért megérte azt a közel egy napot várni, míg folytatódhatott.

A mérkőzés részletes leírásától most megkímélnék mindenkit, hiszen ezt látni kellett. Az igazi teniszrajongók, illetve akik pusztán szeretnek egy-egy jó teniszmeccset megnézni, ők úgyis figyelemmel kísérték, a többieket pedig úgysem érdekli. A végeredményről pedig picit lentebb lehet olvasni.

Így tehát eldőlt, hogy a holnap esti (magyar idő szerint 23:00-kor kezdődő) döntő két résztvevője a tegnap már továbbjutott korábbi világelső svájci Roger Feder, valamint a most továbblépett brit Andy Murray lesz. Igazi izgalmak vannak tehát holnapra is kilátásban, és én őszintén megmondom, hogy ezúttal egyáltalán nem merném megtippelni az eredményt, ebből még bármi lehet. Csak ajánlani tudom a késői kezdés ellenére is!

A mai napi programból még a női egyes döntő van hátra, amit Jelena Jankovic és Serena Williams vív majd egymással. Bár kevésbé követem nyomon a női teniszt, de e két név szerintem garancia lehet egy olyan döntőre, melyért érdemes fentmaradni és végigizgulni. Ha jól számoltam át, akkor éjjel 3-tól kell a készülékek elé ülni. (Tudom, ez így hétfőre virradó este nem a legkönnyebben kivitelezhető feladat a többség számára)

A férfi egyes elődöntők eredményei:
Roger Federer (svájci, 2.) - Novak Djokovic (szerb, 3.) 6:3, 5:7, 7:5, 6:2
Andy Murray (brit, 6.) - Rafael Nadal (spanyol, 1.) 6:2, 7:6(7:5), 4:6, 6:4

A férfi egyes döntő párosítása:
Andy Murray (brit, 6.) - Roger Federer (svájci, 2.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése