2008. április 9.

Új Meine 10 katalógus

Ki hogy áll a párválasztással? Természetesen az alkalmazott nyelvészeti projektek című tantárgyra gondolok, és a párok (avagy három fős csoportok) meglétére, avagy meg nem létére. A lelkes Neptun olvasók ugyanis már bizonyára olvashatták, hogy április 16-ig ideje lenne párt találni, illetve témát is, amit a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központ nyílt napján prezentálhatunk a közönségnek. Akit érdekelnek a tavalyi eseményről készített képek, akkor a KJFF KépTárban érdemes kutakodnia, (nem, ez nem a Fotóalbum, ez még a KépTár), illetve a TyBlog Fotóalbumban (igen, ez Fotóalbum és nem KépTár) is érdemes körülnézni.

Elkészült a legújabb Gilmore Girls hogyvolt, szokás szerint itt a link, és egy kis kedvcsináló idézet belőle: "(...)A debütáns bál többeket érint, mint azt Rory elsőre gondolta volna, semmirekellő faszfej (=apa) beszervezve, de kell egy kísérő is persze, úgyhogy kezdhetik Deant trenírozni, meg a szmoking gondolatához szoktatni, nem beszélve a fehér selyemkesztyűről meg csokornyakkendőről. Kérdés, hogy van-e annyi roncsderbi a világon, amennyivel kárpótolható mindezért. Van. Plusz Rory két szép szeméért megtenne ő mindent, még Miss Patty táncóráját is elviseli, pedig nála kevesebb tehetsége a tánchoz talán csak Rorynak van. Közben Christopher is befutott, Miss Patty vetkőztető pillantásait állva bemutatja a fiataloknak, hogy kéne a táncparketten mozogni –Lorelai asszisztálásával- és nagyon kedves, nagyon jó fej, nagyon új autóval érkezett, éppen csak arról hallgat, mivel foglalkozik, és miért költözött Bostonba. Mi lehet a trükk benne?(...)" Köszönet érte candyperfumegirl-nek.

Péntek este előnévnapozni nincs valakinek kedve a FürstenBräu-ban? Hétfőn ugyanis Tibor (TyBoR :)) névnap, de akkor nem leszek itt, és a hétfő amúgy sem ünneplős nap. Ráadásul ha figyelembe vesszük, hogy van egy Kareszünk is, aki vasárnap már egy újabb évvel idősebb lesz, akkor már még több indok van egy kis ünneplésre. Vagy tévednék? Arról nem is beszélve, hogy kaptam én ebben a félévben is olyan ígéreteket, hogy "majd egyszer" eljön velem "vki" (nem írnám fel itt inkább a neveket), amit lassan talán ideje lenne beváltani, ha nem akarunk úgy járni, mint tavaly.

Előre nem látható eseményből kifolyólag a ma esti Buschenschank program átkerült holnapra. Így az ezzel kapcsolatos beszámolóra várni kell. Szerencsére nem harangoztam jó előre be, így most nem ér emiatt senkit sem csalódás. Reményeim/reményeink szerint csütörtök este megtartható/bepótolható lesz a program. Az előre nem látható eseményben szenvedő illetékes személynek pedig ezúton kíván jobbulást a TyBlog Szerkesztősége. Bízva abban, hogy holnap meg lesz tartva a program, így leírom, hogy a közkedvelt Rucksackpeter lesz a célpontunk - nekem különösen kedves hely, hiszen kaptam születésnapomra egy üveg bort. Hogy hánykor megyünk azt passzolnám, mert a mai napra sem lett időpont kihírdetve, még az előtt el lett napolva. Utána reményeim szerint özönlenek be hozzám és Gáborhoz a képek, amiket majd jól felteszünk, és ha valami érdemleges történés lesz, akkor természetesen a TyBlog is beszámol róla.

Achtung! Achtung! Megjelent az új Meine 10 katalógus a Billa Vorteils-Club tagjai számára. Sajnos ebben már nincsen csoki, helyette van egy rakat egészséges dolog, ami azonban semmiképp sem csoki, de legalább egészséges, és mégsem csoki. Mert ha csoki lenne, akkor nem lenne egészséges, de mivel ez egészséges, így semmiképp sem csoki. Ráadásul így most már 10% kedvezményem sem lesz a csokikra. Viszont egy rakat egészséges dologra meg lehet. De csokira a jelenlegi katalógus érvényességéig nem.

1 megjegyzés:

  1. Kedves Blogolvasók!
    Indulás "Hátizsákos Péterhez" ma 18.30-kor! :-)
    Üdv.
    GG

    VálaszTörlés