A mai nap megkaptuk az első tájékoztató levelet a svájci útról, mely egyfelől öröm, másfelől egyáltalán nem. Öröm, hiszen megkaptuk a támogatást a főiskolától, melyet egy korábbi bejegyzésben reméltem, hogy meg fogunk kapni. Kevésbé öröm azonban, ha végignézzük a kiadási oldalt. Kezdem ugyanis úgy gondolni, hogy a korábbi kisbuszos utazást felváltó vonatozás sokkalta drágábbra jön ki számunkra. Szerény számításom szerint (ha nem számítjuk bele a főiskolától kapott támogatás összegét), megközelítőleg 60 ezer forintot jelent kedvezményes vonatjegyekkel utazva. Személyenként. Talán jogos, ha ezután merő kíváncsiságból igyekeztem kiszámolni, hogy milyen költségeket jelent egy kisbuszos túra.
Mivel a jelentkezők száma éppen indokolja a két kisbuszt, így duplán számoltam az oda-vissza távot, valamint számoltam természetesen némi Svájcon belüli közlekedést is. Bérlés ügyében szerencsénk van, ha még egy kicsit kedveskedik velünk a főiskola, hiszen akkor erre nem kell külön fizetni. Két kisbuszt, avagy talán egy kisbuszt és egy személyautót is elég biztosítania. A jelenlegi benzinárakat, a feltételezett fogyasztást alapul véve ez személyenként 15 ezer forint környékére jött nekem ki. Vagyis ha bérelnünk kellene kisbuszt, még akkor is várhatóan bőven a fenti összeg alatt maradna az út.
Természetesen ismerem az ezzel kapcsolatos ellenérzéseket. Azonban az utazás elején mivel mindenki aláírja, hogy saját felelősségére ül(t) be a kisbuszba, így azért akkora felelősség nem nyomja a sofőr(ök) vállát. Teljesen felelőtlenül pedig egyébként sem vezethet.
Összességében nem azt mondom, hogy hurrogjuk le a vonatos utat, pusztán annyi lenne előnyös, ha a főiskola részéről is átgondolnák a korábban bevett gyakorlatot, mint lehetséges alternatívát. Mindamellett nem ismerem azt sem, hogy a többi jelentkező egyáltalán melyik változatot preferálná jobban. Az áprilisi megbeszélésen esetleg ez is szóba kerülhetne.
(ui: Azért akinek van kedve és ideje, bátran számoljon utána, hogy jól írtam-e az összegeket, nem szeretném, ha túl nagy butaság állna itt)

A költségekhez csak annyit mondok, hogy Tybor igazad van és tényleg olcsóbb (és nem csak egy-két ezer forinttal).
VálaszTörlésBusszal mindig mobilabb az ember, mint vonattal (igaz a vonatnak is megvannak a maga előnyei, de szerintem a busznak több előnye van). Svájc hibába van jó vasúthálózattal megáldva, de sok helyre nem lehet vonattal eljutni, vagy ha igen, akkor a megállótól még sokat kell lábhajtású, egy ember erejű közlekedési eszközt használni. S még nem említettük meg, hogy Svájcban igen sok magán társaság üzemeltet vasútvonalakat, amelyekre nem érvényes, s így plusz ráfizetést kell alkalmazni, az akciós vonatjegy.
A vonaton utazásnak nagy hátránya, ha az ember éjjel utazik, hogy semmit sem lát a csodás Osztrák és Svájc-i környezetből. Busszal ilyen nem fordul elő, hiszen olyan csodás természeti jelenségeket láttunk (Salzburg-i hegyek usw.).
Kicsit elfogult vagyok a busszal kapcsolatban, mert anno én is a buszos csoporttal utaztam, s csodás élménnyel gyarapodtam (Landeskunde teljes erővel). Sajnáltam, hogy a többieke, akik a vonattal utaztak nem lehettek részesei annak a csodának, amit a buszosok átéltek.
Hello!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy rávilágítottál egy tényre, mely felett eredetileg átsiklottam. Vagyis ezért a sokkalta több pénzért voltaképp semmit sem látok abból az útból, amit este a vonaton teszünk meg.
Személy szerint egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy erre a vonatos túrára annak költségvonzatai miatt (még ha figyelembe veszem az előnyeit is a hátrányok mellett) nem érdemes pénzt és időt áldoznom.
TyBoR
A látnivaló dolgok csak mellékes előnyök, a legnagyobb előny a már említett mobilitás, amit csak a busz ad meg, a vonat nem.
VálaszTörlésA költségek drasztikus nagysága igen rossz hatással tud lenni az emberekre (ezt mint PR végzetségű mondom, illetve tapasztalatok alapján is).
Meg ahogyan te is írtad, az eleján mindenki aláírja a jólismert nyilatkozatot, hogy saját hibámból szenvedek, ha valami baj történik.
Lehet, hogy praktikus és gyorsabb a vonat, de véleményem szerint ezzel csak rontódik az a bizonyos tanulmányi út érzése. Hiszen egy tanulmányúthoz az oda eljutás is egy élmény, ami az esti átvonatozással teljesen egyenlő a nullával.
És főleg ebben a helyzetben, amikor tényleg végre a KJF-nek megfelelő mennyiségben áll kisbusz a rendelkezésére és így az anyagiak szinte röhögnivalóan alacsonyak (itt megköszönöm a 2 évvel ezelőtti támogatását a KJF-nek és az ideit is), nem tudom elképzelni, hogy ne a gazdaságosabb megoldást vegyék inkább előtérbe.
Felajánlom, ha kell a saját szolgálataimat is (teljesen ingyen és bérmentesen), ha úgy lesz szabadidőm és ha igénybe kívánják venni a segítségemet gépjármű vezetéssel kapcsolatban, amennyiben sofőrhiány lépne fel. Sofőri ajánlást biztosan adna Prof. Arnold Wyrsch Úr :)
Remélem a buszos megoldás lesz a nyertes.
FvP (H II.)
Üdv!
VálaszTörlésMindenekelőtt köszönöm a felajánlásod, azonban annyit azért mielőbb szeretnék leszögezni, hogy ez a felvetés egyelőre csak itt, a blog hasábjain él, hivatalos formában - én legalábbis - még nem kerestem meg Majorosi tanárnőt, aki az idei svájci utat szervezi.
Mindamellett a felajánláso(do)n érdemes elgondolkodni, hiszen ha jól veszem ki a megjegyzésedből, akkor korábban már vezetted valamelyik autóját (kisbuszát?) a KJF-nek, és mindenki épségben megúszta a kalandot. Személy szerint én akár még be is mernék melléd ülni :)
Mindent összevetve, komolyan fontolóra vettem/veszem, hogy hivatalosan is megkeressem Majorosi tanárnőt, és kikérjem a véleményét a kisbuszos alternatívával kapcsolatban. Hiszen - úgy gondolom - nem csak nekem nem mindegy, hogy kb. 60e, avagy csak kb. 15e Ft az út. Előbbit ugyanis nem biztos, hogy jelen körülmények között tudom vállalni most.
TyBoR
Ehhez a részhez: "hiszen ha jól veszem ki a megjegyzésedből, akkor korábban már vezetted valamelyik autóját (kisbuszát?) a KJF-nek, és mindenki épségben megúszta a kalandot" azt szeretném elmondani, hogy igen vezettem kb 4 napig a Főiskola kisbuszát Svájcban, igaz nem a KJF VW-buszát, hanem a svájci Főiskola VW-buszát. Az utasaim jól érezték magukat, nem rettentek meg, s még Prof. Arnold Wyrsch Úr is dícsérően nyilatkozik mind a mai napig.
VálaszTörlésTybor, keresd meg Frau Majorosit és érdeklődj (tényleg nem mindegy, hogy marad e 45 ezer Ft a zsebetekben vagy nem).
FvP (H II.)