2007. november 3.

+21,76%

Mostanában nem került szóba ez a téma a blogon, de miután rátaláltam, hogy a blogom a gyulladásos bélbetegségekkel foglalkozó honlap linkjei közt is szerepel, így mindenképp úgy érzem itt az ideje ismételten elővenni kicsit a témát. Itt jegyezném meg, hogy nem veszprémi főiskolás vagyok, soha nem is voltam. Szekszárdi, székesfehérvári, fürstenfeldi - mind nyerő megfogalmazás lehetne, a veszprémi kicsit célt tévesztett. Annyiban mégsem, hogy ebben a városban műtöttek. (Mellesleg TyBoR Blog, vagyis most már csak TyBlog :)) A műtét alapvetően jól sikerült. Szerencsére most már a kezem is jobban van, mely a műtét közben megsérült. A műtét óta több kilót is sikerült felszednem, hiszen szerencsére az étvágyammal nincs probléma. Igaz, ezzel előtte sem volt, csak akkor mindez nem maradt igazán rajtam. Szeptember óta minden nap mérnem kell magam, egy táblázatba írom össze az orvosomnak a testsúly, testzsír és testvíz értékeket.

Az első feljegyzett adatokat és a maiakat összehasonlítva a testsúlyom 21,76%-kal, a testzsír 111,11%-kal lett több, a testvíz pedig 7,45%-kal lett kevesebb. Még nem teljesen ideális az eredmény most sem, de szépen lassan haladok a jó úton, úgy érzem. Jelenleg kb. 19 a testtömegindexem, 20-25-ös tartomány lenne ugye a normális. Hogy mennyiről indultunk, azt pedig talán jobb nem feszegetni. Nem azért, mert titkos lenne, de kár visszafele tekintgetni, a jövőbe kell nézni, és bízni abban, hogy ez a tendencia nem szakad meg, és semmiképp nem fordul vissza.

Sajnos azért nem minden ennyire bíztató. Sem a Pentasa, sem a Salofalk szedése hosszú távon nem megy a műtét óta (előbbi előtte sem), csak az Entocort. Pedig elvileg az lenne jó, ha mellette a másik kettő közül legalább az egyiket tudnám szedni. Valamint az Isosource tápszerrel sincs gondom. Ez azért pozitívum, mert a műtét előtt amelyikkel próbálkoztunk, az nem igazán jött be, utána is próbáltunk egyet, az ugyancsak bukta. Sajnos ezeknek a neveit hirtelen nem tudom. Ebből viszont ez a kávés egészen jó. A csokis kevésbé jön be, abból most már nem is rendeltünk. Ha szerencsém van, akkor a gyógyszeres problémámra is van egy megoldás, ezt azonban még az orvosommal egyeztetnem kell, mert ezt egyelőre csak a szüleimnek vetette fel, amikor találkoztak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése