2007. október 23.

Új név: TyBlog

A mai nap nevet váltott a TyBoR Blog. Ezentúl TyBlog néven olvashatjátok az oldalt. A megszokott magas színvonal a rendszeres napi frissítés természetesen ezután is megmarad. Az új elnevezéshez új fejléc is dukál természetesen.

Holnap ismételten elkezdődik a hospitálás - nagy "örömömre". Csütörtökön és pénteken ugyancsak ezzel folytatódik, majd pénteken irány haza a megérdemelt pihenőre. Sajnos így pont a többséggel elkerüljük egymást, mert ők pedig most jönnek majd vissza. Kicsit unalmas az élet azért így, nem történik lényegében semmi. Azt leszámítva, hogy egész nap esik az eső.

Ma voltam a FürstenBräu-ban enni. Továbbra is nette Kellnerint és netter Kellnert keresnek. Magában érdekes lehet a felhívás, de mivel se szakirányú végzettségem/gyakorlatom nincs, se Beschäftigungsbewilligungom, így eléggé esélytelen sajnos a dolog. Pedig a FürstenBräu azon kevés helyek egyike, ahol akár netter Kellnerként is szívesen dolgoznék.

1 megjegyzés:

  1. Szóval az elnevezés tekintetében az eredeti szerzői jogok természetesen engem illetnek, de Tybor Neked térben és időben korlátlan felhasználói jogokat biztosítok rá. Anyagi követeléseimtől egyelőre eltekintenék, de kérem ezen joglemondó nyilatkozatomat a jövőre nézve nem kiterjesztően értelmezni...

    PS: Nekem tecccccik :))) akinek nem, az találjon ki másikat

    tünde

    VálaszTörlés