Röviden szóba került a megbeszélésen, hogy az egyes osztályok milyen tankönyvekből tanulnak. Az egyik ilyen könyv a széles körben ismert Start!, a másikról azonban eddig még egyikőnk sem hallott. Ez a tankönyv a mellékelt képen is látható Deutsch mit Grips. A Klett Kiadó Kft. honlapjáról származó információ szerint: Középiskolás haladó nyelvtanulóknak szóló kommunikatív nyelvkönyvcsalád, amely felkészíti a diákokat a közép- és emelt szintű érettségire. A könyvsorozat három részből áll, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban ennek első és második részével találkozhatunk. Előbbivel a nulladik évfolyamosoknál (9. osztály), utóbbival a 11. évfolyamos a spec.-es csoportban. Itt jegyzem meg, hogy a tanárnő, akihez én lettem beosztva (Szabóné Budai Tünde), ő ennek a 11.-es évfolyamnak az osztályfőnöke.2007. szeptember 24.
Szentgotthárd
Röviden szóba került a megbeszélésen, hogy az egyes osztályok milyen tankönyvekből tanulnak. Az egyik ilyen könyv a széles körben ismert Start!, a másikról azonban eddig még egyikőnk sem hallott. Ez a tankönyv a mellékelt képen is látható Deutsch mit Grips. A Klett Kiadó Kft. honlapjáról származó információ szerint: Középiskolás haladó nyelvtanulóknak szóló kommunikatív nyelvkönyvcsalád, amely felkészíti a diákokat a közép- és emelt szintű érettségire. A könyvsorozat három részből áll, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban ennek első és második részével találkozhatunk. Előbbivel a nulladik évfolyamosoknál (9. osztály), utóbbival a 11. évfolyamos a spec.-es csoportban. Itt jegyzem meg, hogy a tanárnő, akihez én lettem beosztva (Szabóné Budai Tünde), ő ennek a 11.-es évfolyamnak az osztályfőnöke.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése