Már szóba került korábban érintőlegesen a Veszprém Megyei Kórház Általános Sebészetének személyzete, most kicsit részletesebben szeretnék kitérni rá. Természetesen csak és kizárólag úgy, hogy senkinek se sérüljenek személyiségi jogai.
Mindenekelőtt Prof. Dr. Nagy Attila osztályvezető főorvosnak kell külön köszönetet mondanom, a folyamatos figyelemért, hiszen még a szabadsága ideje alatt is bejárt és meglátogatta a betegeit, közte engem is, és előtte is mindig figyelmes volt a vizitek alkalmával. Másik orvos, akit mindenképp ki szeretnék emelni a tömegből a munkája és kedvessége miatt, Dr. Jánó, aki a reggeli "kisviziteket" tartotta. Mindamellett általánosságban el kell mondanom, hogy pozitív véleménnyel kell lennem az orvosi gárdáról, egyedül a professzort helyettesítő főorvossal éreztem úgy, hogy nem sikerült azonos hullámhosszra kerülnünk. Minden azonban nem lehet tökéletes.
A nővérekkel kapcsolatban - legyen szó az osztályról, avagy a megfigyelőről - ugyancsak pozitívan kell általánosságban írnom. Az osztályon nem működő nővérhívó rendszerről, a túlterheltségről, a folyamatos munkahelyi stresszről, az ezt követő esetleges kiégésről és az ebből fakadó esetleges beteg-nővér közti konfliktusról nem kizárólag ők tehetnek. A többség azonban túllép ezeken a problémákon, és igyekszik mielőbb teljesíteni a beteg (teljesíthető) kéréseit, odafigyelni rá. És úgy gondolom ezért cserébe megkapják legalább a betegektől azt az elismerést, ami miatt mégis van értelme, hogy újra és újra nekilássanak a hattól-hatig műszaknak.
Aminek örültem, hogy a takarítónők is emberként tekintettek a betegekre. Azaz, ha megkértük valamire őket, akkor lehetőségeiken belül segítettek. Amit hiányoltam, hogy - talán a napi monotonitás miatt - számos alkalmazott arcáról, de elsősorban a takarító személyzetéről hiányzott a mosoly. Pedig a pozitív hozzáállás sugárzása egy egészségügyi intézményben alapkövetelmény lenne. Avagy csak én töltöttem túl sok időt Ausztriában, ahol az emberek akár az utcán is kedvesen mosolyognak egyet a másikra. Akárhogy is van, ideje lenne ezt a példát eltanulnunk tőlük.
Mindenekelőtt Prof. Dr. Nagy Attila osztályvezető főorvosnak kell külön köszönetet mondanom, a folyamatos figyelemért, hiszen még a szabadsága ideje alatt is bejárt és meglátogatta a betegeit, közte engem is, és előtte is mindig figyelmes volt a vizitek alkalmával. Másik orvos, akit mindenképp ki szeretnék emelni a tömegből a munkája és kedvessége miatt, Dr. Jánó, aki a reggeli "kisviziteket" tartotta. Mindamellett általánosságban el kell mondanom, hogy pozitív véleménnyel kell lennem az orvosi gárdáról, egyedül a professzort helyettesítő főorvossal éreztem úgy, hogy nem sikerült azonos hullámhosszra kerülnünk. Minden azonban nem lehet tökéletes.
A nővérekkel kapcsolatban - legyen szó az osztályról, avagy a megfigyelőről - ugyancsak pozitívan kell általánosságban írnom. Az osztályon nem működő nővérhívó rendszerről, a túlterheltségről, a folyamatos munkahelyi stresszről, az ezt követő esetleges kiégésről és az ebből fakadó esetleges beteg-nővér közti konfliktusról nem kizárólag ők tehetnek. A többség azonban túllép ezeken a problémákon, és igyekszik mielőbb teljesíteni a beteg (teljesíthető) kéréseit, odafigyelni rá. És úgy gondolom ezért cserébe megkapják legalább a betegektől azt az elismerést, ami miatt mégis van értelme, hogy újra és újra nekilássanak a hattól-hatig műszaknak.
Aminek örültem, hogy a takarítónők is emberként tekintettek a betegekre. Azaz, ha megkértük valamire őket, akkor lehetőségeiken belül segítettek. Amit hiányoltam, hogy - talán a napi monotonitás miatt - számos alkalmazott arcáról, de elsősorban a takarító személyzetéről hiányzott a mosoly. Pedig a pozitív hozzáállás sugárzása egy egészségügyi intézményben alapkövetelmény lenne. Avagy csak én töltöttem túl sok időt Ausztriában, ahol az emberek akár az utcán is kedvesen mosolyognak egyet a másikra. Akárhogy is van, ideje lenne ezt a példát eltanulnunk tőlük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése