2007. június 14.

Pertu

Tegnapi nap nagyon bátor voltam. Egyedül bemerészkedtem a kínai étterembe. Na jó, a valósághoz hozzá tartozik, hogy előtte tettem egy kört, míg átgondoltam, valóban ezt szeretném-e. A hölgy, aki ott van észrevette kezdeti bizonytalanságomat, és átvette az irányítást a leves kimerésénél. Mert is végül annyit, hogy azt hittem meg is púpozza a tálat. Ezt követően egy büféasztal-közeli helyre leültetett. A későbbiek folyamán elsősorban a hétfőn kipróbált, finomnak ítélt dolgokból válogattam, kerülve a különleges ízeket, szószokat. Azok nem a belépő szint étkei, ahol én még tartok. Az majd egy következő állomása lesz - talán - a folyamatnak.

Estére gulyásfőzés lett betervezve, mely lassan, de biztosan el is készült olyan hét-fél nyolc magasságában. Ugyan megváratott kicsit minket, de érdemes volt. Legalábbis a többiek véleménye alapján erre a következtetésre jutottam. Én ugyanis nem különösebben rajongok a gulyásért, így csak némi kóstolót ettem belőle, mert annyit azért illik. Az élen járók akár három tányérral is elfogyasztottak belőle. Némi cserekereskedelmet folytatva jutottunk fához. A fáért gulyást adtunk a közeli Papst-nak. És palacsintát. Mert nálunk az is volt. Háromféle ízben is, köztük olyan svájci kakaóval, mely francia felmenőkkel büszkélkedhet.

Továbbá volt egy igazi feladványt is kaptunk az estére egy BeerTender-es hordó formájában. A feladat egyszerű volt. Adott egy ilyen söröshordó, ellenben nem adott a BeerTender. Mégis szeretnénk, ha a sör nem a hordóban, hanem a poharunkban lenne. Miként valósítható ez meg? Mivel a gyártótól nem kaptunk instrukciókat erre vonatkozóan, így a hordó szűk tulajdonosi körére és néhány vállalkozó szelleműre hárult a feladat, hogy megoldja a rejtélyt. A helyes megfejtést egyébként így utólag elárulnám a tisztelt egybegyűlteknek, mely válasz a gyártó hivatalos honlapján olvasható a Gyakran Feltett Kérdések - A sörökről részében olvasható:
6. Lehet a hordót használni a BeerTender® készülék nélkül?
Nem. A BeerTender® egy egyedülálló technológia a Heineken és a Gösser 4 literes hordók kizárólag a BeerTender® készülékben csapolhatók.
Tegyük hozzá, hogy mi tegnap este ezt a sort még nem olvastuk - bár azért sejtettük -, így végül találtunk megoldást a problémára. Ennél fontosabb esemény is történt a tegnapi este folyamán. Megtört ugyanis a jég.

Eddig már két tanárral tegeződhettünk, németesek nagy bánatára azonban egyik sem a tanszékünk, tanáraink közül került ki. Tegnap este azonban megtörtént az, amit már rég vártunk. Megittuk a pertut Gulyás tanárúrral, így ő az első tanár, akit tegezhetünk a német tanszékről. Az este csúcspontja azonban az volt, amikor az osztrák rendőrség helyi állományával megismerkedhettünk egy kicsit talán hiperaktív szomszéd jóvoltából. Úgy gondolom ezúttal tényleg igyekeztünk ügyelni arra, hogy ne hangoskodjunk, ha mégis átszűrődött valami, annak oka egyértelműen, hogy a kedves szomszédnak egy kollégium mellé tetszett költözni. Amennyiben ezt kevésbé tudja tolerálni, esetleg meg kellene fontolni a költözést. Mindamellett a törvények is természetesen törvények, melyek betartása mindenkire nézve kötelező.

A mai program ugyancsak egy kiadós evéssel folytatódott, ugyanis a FürstenBräu már korábban említett napi menüjét támadtuk le. Gábor (volt Gulyás tanárúr), Paulusz Feri és én. A kiadós ebéd után Feri távozik közülünk, de aggodalomra semmi ok. Csak párat kell aludni, és jövő hét hétfőn ismételten körünkben üdvözölhetjük a főiskola tiszteletbeli könyvtárosát. Addig pedig kitartás.

2 megjegyzés:

  1. A tanárok tegezéséről jutott eszembe: Kovács tanárúr kint volt egyszer és Melindával beszélt meg valamit, ők pedig ugye tegezik egymást. Miután Melinda többször is említette Kovács tanárúrra, hogy "Laci", a beszélgetés után hirtelen majdnem én is így szólítottam meg a tanárurat. Szerencsére azonban még pont időben észbe kaptam, bár talán egy jó derülésen kívül más probléma nem lett volna belőle, ha nem így történik.
    Tudom, nem egy izgalmas sztori, de a tárgyhoz kapcsolódik.

    TyBoR

    VálaszTörlés
  2. Rossz hírekről értesült a blog szerkesztősége. Tiszteletbeli könyvtárosunk mégsem tud hétfőn Fürstenfeldbe látogatni. Személy szerint ezt nagyon sajnálom, a hazaköltözés előtt jó lett volna utoljára talizni a Ferivel. Hát ez most elmarad.

    TyBoR

    VálaszTörlés